Hirdetés

Kelemen Johannisnál: fontosak a kisebbségi jogok

Többek között a kisebbségi jogok védelmét, a hivatali anyanyelvhasználat szavatolását tartja fontosnak az RMDSZ – ezt mondta Kelemen Hunor elnök a Klaus Johannis államfővel folytatott egyeztetést követően.

Balogh Levente

2016. december 14., 19:122016. december 14., 19:12

2016. december 14., 20:392016. december 14., 20:39

Az RMDSZ fontosnak tartja a kisebbségi jogok szavatolását, a kisebbségi anyanyelvhasználatot, valamint a decentralizációt – beleértve a pénzügyi decentralizációt is – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azon a szerdai találkozón, amelyet Klaus Johannis államfő kezdeményezett a parlamentbe frissen bejutott pártokkal a vasárnapi választást követően.

Kelemen a találkozót követően, amelyen rajta kívül Kovács Péter ügyvezető elnök és Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, megválasztott képviselő volt jelen az RMDSZ nevében, elmondta, nem miniszteri bársonyszékeket és funkciókat, hanem partnereket keresnek a választás után a programjuk megvalósításához. A kormányfőjelölt megnevezése kapcsán leszögezte: tiszteletben kell tartani azt a törvényt, amelynek értelmében nem lehet a kormány tagja elítélt személy. „Ugyanúgy tiszteletben kell tartani, mint az összes többi törvényt, például az oktatási törvényt is, amelyet nem tartanak be, mégsem esik senkinek semmilyen bántódása, vagy a kisebbségek nyelvhasználatát szavatoló jogszabályt” – szögezte le Kelemen. Hozzátette, nem tartja jó ötletnek, hogy alkotmánybíróságon támadják meg a törvényt, hiszen az már 2001 óta hatályos, és eddig senkinek nem volt ellene kifogása.

Az esetleges koalíciós egyeztetések kapcsán Liviu Dragnea pártelnökkel – aki nem zárta ki egyértelműen az RMDSZ-szel való együttműködést –, kifejtette: amíg nem ismert a választás végeredménye, nem bocsátkoznak tárgyalásokba, Dragneával sem tárgyalt, csupán gratulált neki a választási győzelemhez, mint ahogy a szociáldemokrata pártelnök is gratulált neki. „De ez nem politikai ügy, hanem jólneveltség kérdése” – tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy az RMDSZ fontosnak tartja az észak-erdélyi autópálya építésének folytatását, és a parlament szerepének megerősítését is. 

Az államfő által a pártokkal kezdeményezett találkozó egyébként „foghíjas\" volt, miután a hat párt közül a győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) és szövetségese a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nem volt hajlandó részt venni az egyeztetésen. Az elsőként fogadott Nemzeti Liberális Párt (PNL) kedden megválasztott ügyvivő elnöke, Raluca Turcan a találkozót követően elmondta, pártja nem állt elő javaslattal a miniszterelnök személyére vonatkozóan, ehelyett megvárja, milyen álláspontra helyezkedik a többi párt. Ugyanakkor továbbra is Dacian Cioloş leköszönő kormányfő marad az első számú jelöltjük, bár realisták, és tisztában vannak azzal, hogy olyan miniszterelnökre van szükség, aki képes egyesíteni a jobboldalt.

Annak kapcsán, hogy a győztes PSD esetleg a választási csalás miatt jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt pártelnökét, Liviu Dragneát jelölheti kormányfőnek, kifejtette: a párt szerint minden eddigi intézményes erőfeszítést lenullázna, ha egy elítélt kerülne a miniszterelnöki székbe. Ez ugyanis mind az ország, mind a nemzetközi partnerek felé rendkívül negatív üzenet lenne. Arra utalva, hogy az adócsökkentéssel és béremeléssel kampányoló PSD kedden arra kérte Dacian Cioloşt, hogy a kormán halassza el egy évvel az adócsökkentéseket, megjegyezte: meglepő, milyen gyorsan lemond a párt saját választási programjáról.

Raluca Turcanhoz hasonlóan Nicuşor Dan, az USR elnöke is leszögezte: nem szavaznak meg egy PSD által vezetett kormányt, és megengedhetetlennek nevezte, hogy a kormányt egy elítélt vezesse. Kifejtette, becsületes ás átlátható kormányt szeretnének, ha pedig ez nem valósulhat meg, akkor ellenzékbe vonulnak. Amúgy az USR is kitart Dacian Cioloş kormányfői kinevezése mellett.
Az RMDSZ után Klaus Johannis a Népi Mozgalom Párt (PMP), majd a nemzeti kisebbségek frakciójának küldöttségét fogadta.

A PSD ás az ALDE azért nem vett részt a találkozón, mert túl korainak tartotta az egyeztetéseket a parlament megalakulása előtt. Johannis a két párt döntését „udvariatlanságnak\" minősítette. Az államfő egyébként kedden este egy, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Szlovákia bukaresti nagykövetségén rendezett munkavacsorán az EU-tagállamok jelen levő nagyköveteinek is megerősítette korábbi kijelentését, miszerint csakis olyan személyt hajlandó kormányalakítással megbízni, aki megfelel a feddhetetlenségi kritéiumoknak, vagyis nem ítélték el jogerősen, és nem zajlik ellene bűnvádi eljárás.

Egyébként még szintén kedden Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete rövid közleményt adott ki a választás eredménye kapcsán, amelyben kifejtette: az Egyesült Államok kész együttműködni az új kormánnyal az amerikai–román stratégiai partnerség elmélyítése, valamint a biztonság, a jogállamiság és a jólét elősegítése érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés