
Az alkotmány számos elemét meg kell változtatni, az RMDSZ pedig egy teljesen új alaptörvény kidolgozását szorgalmazza, mivel 27 év alatt láthatóvá vált minden, az alkotmányos konstrukció által generált hiba, probléma és konfliktus – jelentette ki egy, a News.ro hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2016. november 09., 16:342016. november 09., 16:34
2016. november 09., 17:552016. november 09., 17:55
A politikus emlékeztetett: 2013-ban a Szociálliberális Unió (USL) nyerő helyzetben volt, 70 százalékos többséggel rendelkezett. „Bármit megtejettek volna az országban, ha tudták volna, mit akarnak. De még arra is képtelenek voltak, hogy módosítsák az alkotmányt” – mutatott rá.
Kelemen Hunor ugyanakkor nem támogatja az alkotmány oly módon történő módosítását, hogy azt rögzítsék benne: család csakis egy férfi és egy nő házassága nyomán jöhet létre. „Ki vagyok én, hogy eldöntsem, miylennek kell lennie egy kapcsolatnak? Én a család mellett döntöttem. A feleségemet választottam, és azt hiszem, ez a választás is jelzi, mit gondolok a családról. De ki vagyok én, hogy eldöntsem, milyen opciói lehetnek önnek a magánéletében?” – tette fel a kérdést Kelemen.
Az RMDSZ elnöke egyúttal úgy vélte, országos paktumot kellene kötni az infrastruktúrafejlesztés témájában, amelynek Klaus Johannis államfő lehetne a kezdeményezője. A magyar közössség kapcsán kifejtette, a cél az, hogy erős maradjon, ne fenyegesse asszimiláció, és tartsák be az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen a többi erdélyi nemzeitiségnek tett önrendelkezési ígéreteket.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!