Hirdetés

Kelemen Hunor: Románia rossz úton jár

Románia rossz útra tért a kisebbségi jogok terén – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. A politikus a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva közölte, ennek nyomán etnikumközi paktum megkötésére tett javaslatot Klaus Johannis államfőnek és a parlamenti pártoknak.

Balogh Levente

2015. szeptember 20., 14:582015. szeptember 20., 14:58

2015. szeptember 20., 15:122015. szeptember 20., 15:12

Emlékeztetett: a paktumra még az év elején tett javaslatot, az államfő által a védelmi költségvetés növelésének témájában összehívott pártközi egyeztetésen, és senki sem utasította el a róla szóló egyeztetést.

„Azt tapasztaltam, hogy 2007 után Románia rossz útra tért a nemzet kisebbségek jogait illetően, és továbbra is rossz úton halad. Most szükség van egy ilyen megállapodásra, az évnek még nincs vége, ilyesmit nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, de senki sem utasította el az erről szóló tárgyalást. Johannis elnök úr akkor azt mondta, hogy időre van szüksége a gondolkodásra és a helyzet kielemzésére. Idén is, jövőre is meg lehet valósítani, sőt a jövő év kifejezetten alkalmas lenne, mivel választási évről van szó. Ebben az esetben ugyanis a választási kampány is sokkal korrektebb és nyugodtabb lenne, hiszen nacionalista diskurzus és a magyar kártya előhúzása nélkül is lehet kampányolni” – fogalmazott Kelemen.

A politikus szerint a paktumban azt is rögzíteni kell, hogy mindenki egyetért: a megszerzett jogokhoz nem nyúlnak, a hatályos törvények – például az oktatási törvény – gyakorlatba ültetését nem akadályozzák, hogy csakis párbeszéd és demokratikus, parlamenti eszközök révén próbálják megtalálni annak a módját, hogyan biztosítsák a jogi és intézményi eszközöket, amelyek révén az összes nemzeti kisebbség fejlesztheti és erősítheti nemzeti, nyelvi és kulturális identitását.

„Egyben azt is le kell szögezni, hogy a kisebbségek problémakörét nem használják fel a választási kampányokban, mivel nincs szükség nacionalista üzenetekre. A párbeszéd gondolatáról nem szabad megfeledkezni, főleg a mostani környezetben, amikor a nacionalizmus és a szélsőségesség újraéledését lehet érezni, ez pedig nem jó. Fontos, hogy legyen esély a vitára, hogy bizonyos elvekben megegyezzünk, bizonyos értékeket meg kell őrizni, erősíteni kell, nem szabad eltékozolni, amit a forradalom után együtt elértünk” – mondta Kelemen.

Hozzátette. Amikor az RMDSZ kormányon volt, könnyebb volt megőrizni az egyensúlyt. „2007 után érezhető volt, hogy mivel már nem nehezedett Romániára semmilyen nyomás és elvárás, mivel belépett az EU-ba és a NATO-ba, a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódó kritériumokat és értékek, amelyek tiszteletben tartását minden politikai erő vállalta, már nem annyira fontosak. Mivel nincsenek szankciók, el lehet mulasztani a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló törvények alkalmazását. Egyesek egyenesen meg akarták nyirbálni a szerzett jogokat. Ez így nincs jól, a romániai társadalom érdeke, hogy ne legyen elégedetlenség, frusztráció és feszültség a többség és a kisebbség, a románok és a magyarok között” – mutatott rá Kelemen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés