
Kelemen Hunor szerint életképes megoldás lenne egy PNL-PSD-RMDSZ koalíció is
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
2026. június 29., 18:312026. június 29., 18:31
A szövetségi elnök hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta, az elmúlt napok történései nem vitték közelebb a pártokat a megoldáshoz, és ha nem csillapodnak az indulatok, nem alakul sem többségi támogatással rendelkező kabinet, sem kisebbségi kormány. „Ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak” – tette hozzá.
Kelemen Hunor szerint sem a PSD, sem a PNL által támogatott kormányalakítási forgatókönyv nem vezethet parlamenti többséghez az AUR szavazatai nélkül, az RMDSZ azonban nem hajlandó legitimálni az AUR-t.
valamennyi fél számára elfogadható miniszterelnökkel és a pártok által jelölt miniszterekkel. „Ezt a lehetőséget kellene megvizsgálni, mielőtt más forgatókönyveket vennének számításba” – idézte az Agerpres.
Azt is hangsúlyozta, hogy július végéig mindenképpen megoldást kell találni a helyzetre, mert működőképes kormányra van szüksége az országnak, hogy az augusztus végi határidőig fogadják el a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó intézkedéseket, és tudják lehívni az ezekhez rendelt uniós forrásokat. „Hacsak nincs valakinek egy varázspálcája, amellyel még ma vagy holnap megoldja a helyzetet – márpedig nem úgy látom, hogy lenne –, a kormányról való szavazás nélkül zárul le holnap a parlamenti ülésszak” – közölte.
Kérdésre válaszolva Kelemen elmondta, hogy
Az RMDSZ elnöke azt is kifejtette, egy koalíción belüli konfliktusért egyik fél sem tehető kizárólagosan felelőssé, minden szereplőnek el kell ismernie a saját hibáit a megoldás érdekében. Hozzátette: a jelenlegi helyzet legnagyobb problémája a bizalom hiánya – az állam és a polgárok között, az intézmények között és a politikusok között egyaránt –, ennek helyreállítása nélkül pedig „semmit, még kormányt sem lehet építeni”.

Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
A Blocul Național Sindical (BNS), Románia egyik legnagyobb szakszervezeti szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint az idei év első öt hónapjának költségvetési adatai azt mutatják, hogy a múlt év ugyanezen időszakához képest több mint 40 százalékkal, 64 milliárd lejről 36 milliárd lejre csökkent a deficit.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) craiovai polgármestere, Lia Olguța Vasilescu szerint elegendő parlamenti támogatás állhat össze egy Sorin Grindeanu által vezetett, egyszínű PSD- kormány mögött – akár az RMDSZ szavazataival is.
Kellemetlen, de szerencsésen végződő találkozása volt szombaton két turistának – egy apának és lányának – a Csukás-hegységben.
szóljon hozzá!