
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Románia miniszterelnökének kijelentései elfogadhatatlanok. Az Európai Unióban nem maradhat tisztségében az a miniszterelnök, aki hasonlókat mond – nyilatkozta pénteken a Radio France Internationale-nak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
2018. január 12., 11:082018. január 12., 11:08
2018. január 12., 11:572018. január 12., 11:57
„Nem maradhat következmények nélkül az eset, a miniszterelnök bocsánatkéréssel tartozik, elvárom tőle, vonja vissza a „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”- kijelentését”, tette hozzá.
Az RMDSZ hírlevele szerint a szövetségi elnök elmondta, nem számított hasonló reakcióra Mihai Tudose miniszterelnök részéről, sokkolta az előzmények nélküli nyilatkozata.
Kelemen Hunor azt is hangsúlyozta, hogy nem mondtak semmi újat az autonómia-elképzelések összehangolásával, mindaz, amit hétfőn megfogalmaztak az MPP-vel és az EMNP-vel közösen, 28 éve része a szövetség programjának.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!