
Fotó: Mihai Poziumischi/Agerpres
Kedden folytatja a vitát a karanténtörvény tervezetéről a bukaresti szenátus jogi bizottsága, hogy a szenátoroknak legyen idejük tanulmányozni a benyújtott módosító javaslatokat – döntöttek hétfő este a bizottság tagjai.
2020. július 13., 20:552020. július 13., 20:55
2020. július 13., 20:562020. július 13., 20:56
Iuliana Scântei ülésvezető, a jogi bizottság alelnöke mintegy két órai vita után kérte, hogy a testület kedden folytassa a megbeszélést, tekintve, hogy az ülés alatt is regisztráltak módosító javaslatokat, amelyek tanulmányozásához idő kell. Az ülés időpontját kedd reggel fogják közölni. A liberális szenátor javaslatát egyhangúlag fogadták el a bizottság tagjai.
„Ma (hétfő – szerk. megj.) fel fogjuk kérni a CES-t, hogy holnap (kedd – szerk. megj.) küldje el véleményezését a törvénytervezet kapcsán, hogy holnap mi is elkészíthessük a szakbizottsági véleményezést” – mondta Scântei. Az ülésen Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár is jelen volt, Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter pedig telefonon konzultált a bizottság tagjaival. Szintén telefononon keresztül szólt hozzá a kérdéshez több civil szervezet képviselője, illetve több ügyvéd és orvos.
A járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedéseket szabályozó törvénytervezetet csütörtökön fogadta el a képviselőház. A felsőház jogi bizottsága pénteken kezdte el megvitatni a tervezetet, több technikai jellegű módosítást fogadva el. A szociáldemokrata szenátorok javaslatára a bizottság szombaton hétfőre halasztotta a megbeszélés folytatását.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!