
Kedden délre hívta össze Klaus Johannis államfő a december 11-ei törvényhozási választások nyomán összeállt új parlamentet. Az erről szóló rendelet hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
2016. december 20., 09:012016. december 20., 09:01
2016. december 20., 12:462016. december 20., 12:46
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a 136 megválasztott szenátor közül hétfő délutánig 97-en, a 329 képviselő közül pedig hozzávetőlegesen 180-an teljesítették a mandátumátvételhez szükséges formaságokat. Mint ismert, az RMDSZ 21 képviselőt és kilenc szenátort juttatott be a bukaresti törvényhozásba.
A parlament alsó- és felsőháza kedden délben ünnepi ülés keretében nyitja meg a 2016-2020-as törvényhozási ciklust. Az üléseket a két ház rangidősei elnöklik, őket a négy legifjabb szenátor, illetve képviselő segíti; utóbbiak között találni az RMDSZ színeiben Máramaros megyében megválasztott, 28 éves Apjok Norbertet.
Ezt követően összehívják a mandátumigazoló bizottságokat, amelyek ellenőrzik, hogy az új képviselők és szenátorok megválasztása a vonatkozó törvény előírásainak betartásával történt-e. Amennyiben rendellenességeket tapasztalnak, a bizottságoknak jogukban áll javasolni a mandátum érvénytelenítését.
Az új honatyák szerdán teszik le a hivatali esküt. Ennek esetleges megtagadása a mandátum elvesztésével jár.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!