
A kolozsvári, craiovai és jászvásári regionális kórházakat a jövő év második felében kezdik el építeni – jelentette be hétfőn Dacian Cioloş miniszterelnök.
2016. december 05., 19:242016. december 05., 19:24
2016. december 05., 19:342016. december 05., 19:34
„Évek óta mindenki ezzel dicsekszik, de a valóság az, hogy ezeknek a helye sem volt eddig kijelölve. (...) Most van hely, van szerződés az Európai Fejlesztési Bankkal, ahonnan egymillió euró vissza nem térítendő támogatást kapunk, és elkezdődött a megvalósítási tanulmányok összeállítása. Ezek a jövő év első felében elkészülnek, azután kezdődhet az építkezés\" – mondta el Cioloş az Adevărul Live-nak adott nyilatkozatában.
A kormányfő bejelentette: más projektek is készen állnak, amelyek „megváltoztathatják a romániai egészségügy arculatát\". Szerinte a legfontosabb az, hogy átláthatóan és hatékonyan használják fel a pénzt.
„A másik problémánk az, hogy az Európai Unió többi országának képezzük az orvosokat, mert nem sikerült őket meggyőzni arról, hogy ha becsületesen dolgoznak, akkor itthon is szép pályafutást futhatnak be\" – idézte Dacian Cioloşt az Agerpres hírügynökség.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!