
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) olyan informatikai rendszer kiépítésén dolgozik, amely alkalmas lehet az állampolgárok emberi jogokat sértő, átfogó megfigyelésére – szögezte le egy hétfőn kiadott közleményben az Egyesület a Romániai Emberi Jogok Védelméért – Helsinki Bizottság.
2016. augusztus 08., 14:382016. augusztus 08., 14:38
2016. augusztus 08., 15:552016. augusztus 08., 15:55
Az egyesület közölte, négy civil szervezet az összes jelentős romániai állami szervet, illetve az Európai Bizottságot is nyílt levélben értesítette hétfőn az ügyről. Az egyesület szerint a SRI egy május 9-én meghirdetett EU-s pályázaton 25 millió eurót nyert a szükséges programok és hardver beszerzésére.
Az All Analytics nevű projekt a jogvédők szerint az ország egész lakosságának megfigyelésére alkalmas lehet, egy igazi számítástechnikai Nagy Testvér-rendszer. Alkalmas lesz ugyanis arra, hogy minden egyes polgár magatartásáról egyéni nyilvántartást vezessenek az állami intézmények által tárolt adatbázis alapján. Emellett átfogú arcfelismerő rendszer is a részét képezi. Az aláírók az emberi jogos súlyos megsértésével fenyegető közbeszerzés azonnali leállítását követelik.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!