Hirdetés

Rábólintott a képviselőház a levélben szavazásra

Nagy többséggel, 257 „igen” és 30 „nem” szavazattal, az RMDSZ ellenkezése mellett elfogadta szerdán a képviselőház a külföldön élő román állampolgárok levélben történő szavazását lehetővé tevő jogszabályt.

Balogh Levente

2015. október 28., 15:442015. október 28., 15:44

A szövetség képviselői a végszavazás előtt kivonultak a teremből, tiltakozásul az ellen, hogy nem fogadták el módosító javaslataikat a szerint alkotmányellenes jogszabályhoz. Azt is sérelmezték, hogy túl kevés időt – 15 percet – irányoztak elő a vitára.

Az RMDSZ többek között azt kifogásolta, hogy egyelőre csak a jövő évi parlamenti voksoláson tennék lehetővé Romániában a levélben való voksolást, és annak tapasztalata alapján terjesztenék ki a jogszabályt más típusú választásokra: ebben a formában véglegesítette kedden a választási reformot kidolgozó parlamenti különbizottság a levelezéses szavazás tervezetét, amely a külföldön élő román állampolgárokra vonatkozik.

A szenátusban már megszavazott változathoz képest törölték a tervezetből azt a lehetőséget, hogy a diaszpórában élők interneten keresztül iratkozhassanak fel a választói névjegyzékbe, viszont a regisztrált külföldi szavazó továbbra is maga nyomtathatja ki internetről letöltött szavazólapját, amelyet kettős borítékban juttat el a választási hatósághoz. Bekerült egy olyan passzus a tervezetbe, amely büntetőjogi felelősségükre figyelmezteti a szavazás titkosságának esetleges megsértőit.

A tervezetet kedden a szakbizottságban a kormányzó szociáldemokraták (PSD) és a jobbközép ellenzék is megszavazta, egyedül az RMDSZ-t képviselő Márton Árpád frakcióvezető-helyettes voksolt ellene. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már a múlt heti szenátusi szavazást követően jelezte: a szövetség alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabályt, amennyiben azt a képviselőház is megszavazza. Ehhez azonban az szükséges, hogy más pártok képviselői is támogassák a kezdeményezést, a szövetség ugyanis egymagában nem rendelkezik ehhez elegendő honatyával.

Márton Árpád az MTI érdeklődésére elmondta: a külföldön leadott voksok százezrei a hazai választókerületek – köztük a magyarlakta térségek – parlamenti képviseletét is befolyásolni fogják, és az RMDSZ ezt nem tartja elfogadhatónak. Mint mondta, az RMDSZ csak olyan választásnál tudja támogatni a levélben való voksolást, ahol minden voks egyetlen választókerületben érvényesül: ilyen az elnökválasztás. A parlamenti voksolásnál viszont megyei pártlisták vannak, ezért a magyarságnak hátrányos, ha a külföldről beömlő töredékszavazatok eltorzítják a kis lakosságú megyék – például Hargita és Kovászna megye – parlamenti képviseletét.

Márton Árpád elmagyarázta, a tervezetben lényeges eltérések vannak a Magyarországon bevezetett levelezéses voksoláshoz képest: a legfontosabb az, hogy míg a magyar modellnél külföldről csak az országos listára lehet voksolni, a román tervezetnél a külföldi választókerületben leadott voksok másutt gyümölcsözhetnek mandátumot. Azért várható, hogy sok töredékszavazat érkezik az országos kosárba külföldről, mert a Nyugaton dolgozó romám állampolgárt csak négy képviselő és két szenátor képviseli a csaknem 470 tagú bukaresti parlamentben.

Az RMDSZ már múlt héten jelezte: alkotmányossági aggályai vannak azzal kapcsolatban is, hogy lehet érvényesíteni a voksolás titkosságát a levélben való voksolásnál. Márton Árpád szerint nem lehet összehasonlítani azt, amikor az Erdélyben őshonos magyar családok esetleg megbeszélik, hogyan fognak voksolni, azzal a helyzettel, amikor egy spanyolországi munkásszálláson esetleg a munkaadó ellenőrzi, kire szavaznak a neki kiszolgáltatott gyümölcsszedő román vendégmunkásoknak.

A jogszabály elfogadásával azért siettek, mert egy alkotmánybírósági döntés értelmében a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak.

Liviu Dragnea, a kormányzó PSD elnöke a szavazást követően bejelentette: még az ülésszak vége előtt elfogadják azt a törvénymódosítást is, amely elnök- és az európai parlamenti választásokon történő levélben szavazást szabályozza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

A diákok már a ChatGPT-vel írják a házit, az oktatási rendszer még nem tudja, mit kezdjen vele

Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.

A diákok már a ChatGPT-vel írják a házit, az oktatási rendszer még nem tudja, mit kezdjen vele
Hirdetés
2026. szeptember 06., vasárnap

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban

Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban
2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
Hirdetés