Hirdetés

Johannist nem győzte meg az igazságügy-miniszter, a helyén marad a DNA főügyésze

Klaus Johannis szerint nem indokolt Laura Kövesi menesztése •  Fotó: Alex Micsik/Agerpres

Klaus Johannis szerint nem indokolt Laura Kövesi menesztése

Fotó: Alex Micsik/Agerpres

Megtartja tisztségében Laura Codruţa Kövesit, a DNA főügyészét Klaus Johannis államfő. Az elnök szerint az igazságügy-miniszter Kövesi menesztését szorgalmazó érvelése nem meggyőző.

Balogh Levente

2018. április 16., 18:142018. április 16., 18:14

2018. április 16., 18:322018. április 16., 18:32

Nem menti fel tisztségéből Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét Klaus Johannis államfő. Ezt az elnök hétfő délután jelentette be. Johannis emlékeztetett: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) nem támogatta Tudorel Toader igazságügy-miniszter Kövesi menesztésére vonatkozó javaslatát. Kiemelte, hogy a két álláspont szöges ellentétben áll egymással, ezért elemzést kért az államfői hivatal erre szakosodott intézményeitől.

Ennek nyomán arra a megállapításra jutottak, hogy a miniszter javaslata szubjektív, állást foglalt vele a közelmúlt politikai vitájában. Emellett a tárcavezető a saját szája íze szerint értelmezte a CSM és az alkotmánybíróság korábbi határozatait.

Hirdetés

„Ezért a miniszter érvei nem győztek meg, mivel nem feleltek meg a törvényes előírásoknak” – szögezte le.

Tudorel Toader válaszában leszögezte: mivel az államfő hatásköre nem terjed ki a DNA tevékenységének ellenőrzésére, a kormány alkotmánybírósághoz fordul Kövesi menesztésének visszautasítása miatt.

Az államfő döntése borítékolható volt, ugyanis korábban már közölte: miután a CSM nem támogatta Tudorel Toader igazságügy-miniszter Kövesi menesztésére vonatkozó javaslatát, „egyre távolabb kerülünk” a DNA-főügyész visszahívásától.

Mint arról beszámoltunk, az igazságügy-miniszter február 22-én jelentette be, hogy kezdeményezte Laura Codruţa Kövesi visszahívását. A CSM ügyészi részlege öt nappal később kedvezőtlenül véleményezte a tárcavezető javaslatát.

Tudorel Toader a Kövesi, illetve a DNA által elkövetett alkotmánysértésekre és hatáskörtúllépésekre hivatkozva tett javaslatot a főügyész leváltására, a CSM ügyészi részlege azonban Kövesi meghallgatását követően úgy döntött, nem indokolt Kövesi menesztése.

Az államfő már korábban védelmébe vette Kövesit és a DNA-t, azon álláspontjának adva hangot, hogy a korrupcióellenes ügyészség hatékony, és a korrupcióellenes harc első vonalában küzdő intézmény.

Mint arról beszámoltunk, Toader szerint Kövesi alkotmánysértő, törvénytelen, önkényes, Romániát külföldön lejárató módon vezeti a vádhatóságot, leváltásra pedig a jogállamiság helyreállítása, a korrupcióellenes harc miatt van szükség. A tárcavezető többek között azt rótta fel Laura Codruţa Kövesinek, hogy túlzottan autoriter módon járt el, amikor személyesen vigyázta fel a Sorin Grindeanu vezette kormány által kibocsátott, 13-as számú sürgősségi kormányrendelet kapcsán folytatott vizsgálatot.

Toader elmondta, a romániai közhatalmi intézmények viszonyát tekintve precedens nélküli helyzet állt elő 2017-ben, amikor a DNA-t a lojalitás hiánya miatt büntette meg az alkotmánybíróság.

Kifejtette, a tavalyi év folyamán az alkotmánybíróság három esetben állapított meg alkotmányos természetű jogi konfliktust, és két esetben a lojalitás hiánya és az alkotmányellenes magatartása miatt rótta meg a DNA főügyészét.

Toader úgy vélekedett, hogy a korrupcióellenes ügyészség főügyészének „tettei veszélybe sodorhatják az általa vezetett intézményt, amelyet túlzottan autoriter módon irányít, önkényesen viselkedik, dacol a parlament tekintélyével, valamint a kormány szerepével és hatáskörével, illetve kétségbe vonja az alkotmánybíróság döntéseit és tekintélyét".

A CSM viszont azon vádra, miszerint Kövesi alkotmányos természetű konfliktust generált volna két hatalmi ág, az igazságszolgáltatás és a kormány között, amikor a DNA egy kormányhatározat időszerűségét kezdte vizsgálni, úgy reagált: nem róható fel a főügyésznek, hogy nem látta előre: alkotmányos konfliktusba kerül egy másik hatalmi ággal.

Liviu Dragnea PSD-elnök egyébként hétfőn leszögezte: nem tervezik az államfő tisztségéből való felfüggesztését Kövesi menesztésének elutasítása miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés