Hirdetés

Johannis több amerikai katonát szeretne látni Romániában

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Románia bátorítja, hogy legfőbb stratégiai szövetségese, az Egyesült Államok, növelje katonai erejét és jelenlétét Romániában – mutatott rá Klaus Johannis államfő csütörtökön az elnöki hivatalban rendezett Dél-Kelet-Európa biztonságának átértékelése – egy bukaresti megközelítés című nemzetközi szemináriumon.

MTI

2018. április 19., 13:492018. április 19., 13:49

A román elnök úgy vélekedett: a Fekete-tenger térsége, amely a NATO és EU keleti, illetve déli szomszédságának kereszteződésében található,

sajátos biztonsági kihívással szembesül, a „befagyott” és aktív regionális konfliktusokkal, új kibernetikai, hibrid és terrorista fenyegetésekkel, illegális migrációval.

Hirdetés

„Jelenleg az európai biztonságot nyilvánvalóan fenyegeti a keletről mutatkozó ellenséges magatartás is, hogy ne fogalmazzak túlságosan konkrétan” – tette hozzá a román államfő.

Ezen fenyegetésekre hivatkozva vélekedett úgy Johannis, hogy Romániának erősítenie kell szerepvállalását a NATO-ban, együttműködését stratégiai szövetségeseivel, és ezen belül kiemelten is bátorítania kell az amerikai katonák – szövetségesi vagy kétoldalú keretek között szervezett – romániai hadgyakorlatait.

A bukaresti biztonsági szemináriumon a román elnök úgy vélekedett: a NATO előretolt jelenléte a Fekete-tenger térségében még nem érte el a szükséges szintet,

az észak-atlanti szövetségnek pedig a teljes keleti szárnyon, a balti térségtől a Fekete-tengerig egységes módon javítania kell reakcióképességén és mobilitásán.

Johannis rámutatott, hogy Románia a méltányos, közös tehervállalás alkalmazását támogatja. Megjegyezte: Bukarest eleget tesz kötelezettségvállalásának, hogy a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra és ezen belül a NATO-ajánlásokban szereplő 20 százaléknál jóval többet, 33 százalékot költ katonai felszerelésekre, hadereje korszerűsítésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint

Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Hőségriasztással indul a hét
Hőségriasztással indul a hét
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

2026. június 29., hétfő

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást

A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást
Hirdetés
Hirdetés