Johannis rendkívüli esélyt lát a „normális Románia” felépítésére

Klaus Johannis szombati eskütétele a parlamentben •  Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis szombati eskütétele a parlamentben

Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis román államfő a virágzó, biztonságos, nemzetközi megbecsülésnek örvendő „normális Románia” felépítéséhez kérte polgártársai összefogását második elnöki mandátuma kezdetén.

MTI

2019. december 21., 16:522019. december 21., 16:52

2019. december 21., 16:552019. december 21., 16:55

A tisztségébe novemberben újraválasztott jobboldali elnök szombaton letette a hivatali esküt a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülésén, ezzel megkezdődött második ötéves mandátuma.
Beszédében Johannis köszönetet mondott azoknak, akik megértették, hogy választójoguk gyakorlása képezi a demokrácia lényegét és azt ígérte:

minden román elnöke lesz, nemcsak azoké, akik rá szavaztak.

„Egyetlen Románia létezik, amely mindannyiunké, amelyhez mindannyian tartozunk” – szögezte le. Felidézte: 1989 decemberében Románia súlyos véráldozat árán tért vissza a demokráciához és az európai úthoz, ám úgy értékelte, hogy az azóta eltelt három évtizedben az ország nem fejlődött a társadalom elvárásai és valós lehetőségei mértékében.

Idézet
Túl kell lépnünk végre az örökös átmenet időszakán, túl sok korosztály volt már áldozati generáció! Ideje, hogy Románia új fejlődési korszakot kezdjen”

– hangoztatta. Johannis az elnökválasztási kampánya jelszavául választott „normális Románia” felépítéséhez összefogásra szólította fel polgártársait. Olyan országot ígért, melynek intézményei a polgárok szolgálatában állnak, tisztviselői pedig hozzáértésük és feddhetetlenségük alapján kapnak megbízatást. Hadat üzent a bürokráciának és a korrupciónak, a törvényhozásnak pedig megüzente, hogy hagyjon fel a populizmussal.

Johannis úgy értékelte: most adottak a körülmények ahhoz, hogy az elnök, a kormány és parlament együttműködjön az általa megfogalmazott célkitűzések megvalósítása érdekében. Szerinte ez olyan „rendkívüli esély”, amelyet kár lenne elszalasztani.

A jobboldali elnök – vélhetően az alkalom ünnepi jellegét szem előtt tartva – ezúttal nem intézett nyílt támadást az eddig kormányon lévő és a parlamentben még mindig a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen, de

a beszédében hangoztatott „összefogást” inkább a választókhoz intézett kampányüzenetként, mintsem a politikai megosztottság felszámolására irányuló felhívásként lehet értékelni.

Korábban ugyanis Johannis több ízben leszögezte: a jobboldalnak szerinte nemcsak az idei európai parlamenti és államfőválasztást, hanem a jövő évi önkormányzati és parlamenti voksolást is meg kell nyernie ahhoz, hogy elkezdődhessen az általa jósolt „újjáépítés”, a „normális Románia” kialakítása.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét