
Klaus Johannis nem talált kivetnivalót a módosításban
Fotó: Presidency.ro
Kihirdette pénteken Klaus Johannis azt a büntető törvénykönyvet (Btk.) módosító jogszabályt, amely gyakorlatilag eltörli az érdekellentétként ismert korrupciós bűncselekményt.
2017. július 21., 18:162017. július 21., 18:16
2017. július 21., 18:162017. július 21., 18:16
Bár sokan abban bíztak, hogy államelnök visszaküldi a parlamentnek a törvényt, Johannis aláírta azt, így a Hivatalos Közlönyben való közzétételét követően hatályba lép.
A bukaresti képviselőház áprilisban úgy módosította az érdekellentétként ismert korrupciós bűncselekmény meghatározását, hogy azokra az esetekre korlátozta a tisztségviselők büntethetőségét, amikor hivatali tevékenységük révén saját magukat vagy – másodfokú rokonságig terjedő – családtagjaikat juttatják vagyoni haszonhoz.
A parlament által szközölt módosításnak megfelelően ezentúl nem érdekellentétnek fogják nevezni a 301. cikkelyben körülírt bűncselekményt, hanem ennek új elnevezése a következő: „a tisztség felhasználása egyes személyek előnyben részesítése érdekében”. A büntetési tétel egytől öt évig terjedő szabadságvesztés marad, az elkövetőt pedig három évre eltiltják bármilyen tisztség viselésétől. Eugen Nicolicea, a képviselőház jogi bizottságának szociáldemokrata elnöke korábban azzal indokolta a módosítás szükségességét, hogy a korábbi munkatársakra vonatkozó tilalom „bűnössé” tesz szinte minden tisztségviselőt, például az alkotmánybírákat, amikor megválasztják elnöküket, az államfőt, amikor volt városházi munkatársát nevezi ki tanácsosnak.
A román jobbközép ellenzék azzal vádolta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta kormánytöbbséget, valamint a Btk.-módosítást ugyancsak támogató RMDSZ-t, hogy kezdeményezésük a korrupció elleni harc gyengítését célozza.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
szóljon hozzá!