
Klaus Johannis szerint meg kell válni a szociáldemokrata kormány által „előretolt” köztisztviselőktől
Fotó: Presidency.ro
Szerkezeti átalakításokra van szükség egy hatékony és karcsú közigazgatási rendszerhez – jelentette ki kedden Klaus Johannis államfő, aki szerint időszerűvé vált a közméltóságok fizetésének befagyasztása.
2019. december 10., 17:302019. december 10., 17:30
2019. december 10., 18:532019. december 10., 18:53
Johannis a Cotroceni-palotában nyilatkozott a sajtónak, ahol többek közt azt a kérdést is neki szegezték, hogy véleménye szerint mennyiben csökkentené a költségvetési hiányt, ha elbocsátásokba kezdenének a központi és helyi közigazgatásban. Az elnök úgy felelt, ez részleges megoldást kínálna.
„A legnagyobb baj az, hogy tömegesen alkalmazták a PSD-seket, akiknek sok esetben megfelelő képesítésük sincs a szóban forgó állásra. De a PSD, látva, hogy elveszíti a kormányzást, utolsó pillanatban előretolta saját bandáit, és ha vissza akarunk térni egy hatékony, karcsú közigazgatási rendszerhez, akkor átszervezésre lesz szükség.
– jelentette ki Johannis.
A közméltóságok fizetésének befagyasztásáról az államfő úgy nyilatkozott, ezt az intézkedést „időszerűnek” tartja.
Úgy vélekedett, a polgármesterek inkább szimbolikus jelentőségűnek fogják tartani bérük befagyasztását, és el fogják fogadni azt.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
szóljon hozzá!