
Az új szakértői kormány egyéves mandátuma esélyt jelent a politikai pártoknak, hogy helyreállítsák kapcsolatukat a választókkal – jelentette ki Klaus Johannis államfő kedden este, miután a Dacian Cioloş vezette új kabinet letette a hivatali esküt.
2015. november 18., 14:532015. november 18., 14:53
Az elnök a Cotroceni-palotában rendezett ceremónián kifejtette: a kormányváltást a politikai elittel szembeni bizalmi válság tette szükségessé, miután a politikai elit eltávolodott azoktól, akik rábízták érdekeik képviseletét. Emlékeztetett: azután nevezett ki szakértői kormányt, hogy az egyeztetéseken egyetlen párt sem tett javaslatot politikus kormányfő-jelöltre.
„Pártok nélkül nincs politika: való igaz. De a demokráciában a népakarattól sem lehet eltekinteni\" – idézte az MTI Johannist. Az államfő úgy vélte, a jövő őszi törvényhozási választásokig hátralévő idő jó alkalom a politikai pártoknak a megújulásra, a választók szolgálatához és képviseletéhez való visszatérésre.
Az elnöki hivatalban lezajlott ünnepélyes eskütétel után Johannis a kormánynak otthont adó Victoria-palotába is elkísérte az új kabinetet, ahol részt vett annak első ülésén. Rámutatott: még sosem volt politikailag „ennyire független\" kormánya Romániának, majd kifejezte reményét, hogy a rosszakarók várakozásait meghazudtolva a szakértői kormány sikeres lesz, és meg fogja mutatni, hogyan lehet „jól kormányozni\" az országot.
Johannis szabad kezet adott a kormánynak programja gyakorlatba ültetéséhez, leszögezve: sohasem fogja megszabni a kabinetnek vagy a minisztereknek, hogy „mit és hogyan cselekedjenek\". A bukaresti parlament kedden délután nagy többséggel megszavazta Dacian Cioloş pártoktól független kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkezett szakértők töltik be.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!