
Fotó: Presidency.ro
A biztonság előnyein való osztozás együtt jár a terhek megosztásával is és ezt az egész társadalomnak meg kell értenie – hangoztatta Klaus Johannis román államfő szerdán Bukarestben a NATO keleti szárnyának államait tömörítő úgynevezett Bukaresti Kilencek (B9) első parlamenti értekezletének megnyitóján.
2018. április 18., 13:072018. április 18., 13:07
A román elnök rámutatott: a nemzeti parlamenteknek döntő szerepük van abban, hogy a B9-ek (Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Románia) méltányosan osszák el a NATO-n belüli feladatokat, hiszen a törvényhozók fogadják el a közös védelem és biztonság költségvetési feltételeit.
a román államfő kezdeményezésére a parlamenti pártok egyhangúlag kötelezettséget vállaltak arra, hogy bárki is alakítana kormány a következő évtizedben Bukarestben, a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.
Románia határozottan támogatja a NATO és az Európai Unió közti partnerséget, és ennek további erősödésére számít a NATO júliusi brüsszeli csúcstalálkozóján – mondta Johannis. Felidézte: a balti államokat, a visegrádi országokat, valamint Bulgáriát és Romániát tömörítő B9-es formátumot Andrzej Duda lengyel államfővel közösen kezdeményezték 2015-ben, az összefogás szerepét pedig abban látja, hogy
Márciusban szintén Bukarestben rendezték meg a B9-ek első védelmi miniszteri értekezletét. A mostani találkozón a tagországok parlamenti küldöttségei mellett részt vesz Curtis Scaparrotti, a NATO európai erőinek főparancsnoka is. A kezdeményezők még idén újabb államfői szintű egyeztetésének megszervezését tervezik.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!