
Fotó: MTI/EPA/M.A. Pushpa Kumara
Jászvásári (Iași) gimnazisták tartózkodtak Colombóban a Srí Lanka-i fővárosban elkövetett robbantások idején, a román hatóságok a lehető leghamarabb megpróbálják kimenekíteni őket az ázsiai szigetországból.
2019. április 21., 21:482019. április 21., 21:48
2019. április 21., 21:522019. április 21., 21:52
Az egyik oktatási szakszervezet tájékoztatása szerint a jászvásári Costache Negruzzi Kollégium nyolc diákja tapasztalatcserén vett részt egy Srí Lanka-i oktatási intézményben a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi robbantássorozat idején. A szakszervezet közölte, hogy a tizedik és tizenegyedik osztályos tanulók biztonságban vannak, és hazahozzák őket Romániába, amint lehetővé válik.
Teodor Meleşcanu külügyminiszter a nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy Colombo külvárosában, egy katonai bázisnál helyezték biztonságba azt a nyolc romániai gyermeket, akik a merényletek idején Srí Lanka fővárosában tartózkodtak. Meleşcanu a Digi 24 televíziócsatornának elmondta, hogy telefonon felvette a kapcsolatot a Colombóban élő vagy ott nyaraló román állampolgárok egy részével, akik közölték, hogy nem esett bántódásuk a támadások során.
Egy nyolcfős gyerekcsoport is Colombóban van egy kísérővel, a román külügy a helyi hatóságok segítségét kérte, amelyek egy rendkívül szigorú biztonsági körülmények között őrzött katonai bázisra szállították a gyerekeket. Teodor Meleşcanu külügyminiszter arra kérte a Colombóban tartózkodó román állampolgárokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot Románia konzulátusával, és mielőbb térjenek haza.
Egymás után nyolc robbanás is történt húsvétvasárnap Srí Lankán, a fővárosban, ezek közül a legutóbbi egy északi peremkerületben. Korábban három keresztény templomot és négy szállodát ért robbantásos támadás, olyan helyeken, ahol turisták is nagy számban megfordulnak. Meghalt 207 ember, a rendőrségi források újabb közlése szerint jelenleg a sebesültek száma 450. Hatósági források közölték, a halottak közt holland, kínai és portugál állampolgár is van.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
szóljon hozzá!