2010. július 28., 09:202010. július 28., 09:20
Az izraeli légierő CH 53 típusú helikoptere hat izraeli és egy román katonával a fedélzetén hétfőn zuhant le a Bucsecs-hegységben, miközben felderítőrepülést hajtott végre egy román–izraeli közös hadgyakorlat keretében.
A bukaresti védelmi minisztérium tegnap elhunytnak nyilvánította a gép legénységét. A román védelmi tárca tájékoztatása szerint a helikopter legénysége azt gyakorolta, miként lehet nehéz látási viszonyok között mélyrepülést és kutatási-mentési műveleteket végezni, amikor a légi irányítási központ hirtelen elvesztette velük a rádiókapcsolatot. A román hatóságoknak később két és fél órába tellett, amíg a levegőből felfedezték a Bucsecs-hegység sziklái között füstölgő roncsokat, és megkezdhették a mentőakciót. Miközben a kutatásban részt vevő román hegyivadász-alakulatok parancsnoka hétfőn este bejelentette: sikerült megközelíteni a helikopter roncsait, ahol felfedeztek négy holttestet is, néhány órával később visszavonta nyilatkozatát, leszögezve, még nem jutottak el a baleset helyszínéig. Ide állítólag csak tegnap hajnalban jutott el a hegyimentőkből, ügyészekből és katonai szakértőkből álló kutatócsoport, amely adott pillanatban kénytelen volt felfüggeszteni a keresést a sűrű eső miatt.
Egyébként az izraeli Haaretz napilap bonyolultnak nevezte a román–izraeli vizsgálatok kimenetelét, rávilágítva: az izraeli légierő munkáját a titkolózás jellemzi, és nincs hozzászokva, hogy idegen országban a helyi hatóságokkal közösen végezzen hasonló akciókat. Mindez egybecseng azzal a ténnyel, hogy a hatóságok tegnap átrepülési tilalmat léptettek érvénybe a Bucsecs-hegység térségében, Mircea Opriş, a romániai hegyimentő-szolgálat parancsnoka pedig a nap folyamán bevallotta, a romániai ügyészség és az izraeli hatóságok képviselőinek megérkezéséig vissza kellett hívnia a helyszínről a kutatásban részt vevő munkatársait. A helikopterbaleset után az izraeli légierő különgépet küldött Romániába mentőtisztekkel, pszichológusokkal, valamint a rabbinátus képviselőivel a fedélzetén.
Miközben a bukaresti védelmi tárca tegnap délután hivatalosan is megerősítette, hogy a hat izraeli – négy pilóta és két szerelő – és egy román katona (a 31 éves Ştefan Claudiu Dragnea százados) nem élte túl a balesetet, kiderült: a gyakorlatozásban összesen két helikopter vett részt, egyiküknek azonban gond nélkül sikerült elhagynia a sziklás terepet. A bajba jutott gép nekicsapódott egy sziklafalnak, darabjai több száz méteres körzetben hulltak szét. Izraeli katonai illetékesek különben emberi mulasztásra gyanakszanak az ügyben, tudomásuk szerint ugyanis a helikopternél korábban nem észleltek műszaki meghibásodást, a gyakorlat idején pedig jók voltak a látási viszonyok. Különben a Jerusalem Post szerint a zsidó állam hadserege azt követően helyezte át hadgyakorlatait Romániába, hogy Tel-Avivnak elmérgesedtek a kapcsolatai Ankarával, miután az izraeli haditengerészet májusban feltartóztatott egy, a Gázai övezet felé tartó segélyflottillát, s annak egyik hajóján megöltek kilencet a rájuk támadó török utasok közül.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).