Hirdetés

Ismét az ügyészeké a szó

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Két, nagy nyilvánosságnak örvendő korrupciós vizsgálat folytatása mellett döntött tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék (ICCJ) kilenc bíróból álló testülete.

2008. április 08., 00:002008. április 08., 00:00

Az első a Zambaccian néven elhíresült korrupciós dosszié, amelynek két fővádlottja Adrian Năstase volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori elnöke, valamint felesége, Dana Năstase. A bírói testület egyben elfogadta az ügyészség fellebbezését a Dan Ioan Popescu egykori szociáldemokrata iparügyi miniszter és felesége ellen zajló vagyon-ellenőrzési perben, az eljárás folytatását rendelve el a házastársak ellen.

Azzal, hogy elutasították a korrupcióellenes ügyészek által benyújtott fellebbezést a Zambaccian-ügyben, a legfőbb ítélőszék bírái megerősítették korábbi döntésüket, amely szerint a dosszié visszakerül az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA) az eljárás során elkövetett tévedések kijavítása végett. A volt kormányfőt először március 24-én idézték be a legfelsőbb bíróságra, a dosszié visszaküldéséről szóló döntés elleni DNA-fellebbezés első tárgyalására. Az egykori PSD-elnök akkor azt nyilatkozta: amennyiben a bírák helyt adnak a fellebbezésnek, azt jelenti, hogy az ő ügyében az alkotmány előírásait nem alkalmazzák, ami egyedi eset lenne. Năstase ezzel arra utalt, hogy a Zambaccian-dosszié visszaküldését az alkotmánybíróság döntése indokolta, amelynek értelmében a DNA-nak kérnie kell az államfő jóváhagyását a bűnvádi eljárás beindításához, amit az intézmény nem tett meg.

Mint arról beszámoltunk, Adrian Năstase ellen 2006 januárjában indult vizsgálat. Ugyanazon év novemberében az ügyészség kenőpénz elfogadása, hivatali visszaélés, okirat-hamisítás, zsarolás miatt emelt vádat a volt kormányfő ellen. A vád szerint az említett bűncselekmények révén Năstase mintegy 1,3 millió euróval lett gazdagabb. Năstase ügyvédei a tavaly nyáron alkotmányossági kifogásokkal éltek, azt állítva, hogy a DNA a bűnvádi eljárást az államfő jóváhagyása nélkül indította el, megszegve ezzel az alaptörvény előírásait. Az alkotmánybíróság jóváhagyta a kifogást, így a legfelsőbb bíróság döntésétől függött, hogy mi lesz a Năstase ellen indított per sorsa.

A Popescu házaspár elleni pert illetően a legfelsőbb bíróság a saját polgárjogi részlegének döntését bírálta felül, miután ez a részleg 2007 novemberében felmentette a házaspárt, dossziéjuk lezárásáról döntve. Az ügyészség képviselői a fellebbezés mellett döntöttek, amelyet a kilenctagú testület tegnap jóváhagyott, és elrendelte a per folytatását.

A PSD-ben egykor vezető tisztséget betöltő, majd a Konzervatív Pártba (PC) átigazoló politikus ellen azt követően indult vizsgálat 2006-ban, hogy Ilie Botoş akkori főügyész a Jogi Forrásközpont nevű civil szervezet jelzése nyomán felkérte a legfelsőbb bíróság vagyonellenőrző bizottságát: ellenőrizze a házaspár vagyonnyilatkozatát. A szakbizottság megállapította, hogy a Popescu házaspár 4,6 millió lej eredetét nem tudja bizonyítani.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés