
Fotó: Presidency.ro
Felkérem az iskolaigazgatókat, hogy fenntartások nélkül forduljanak a tanfelügyelőségekhez és a hatóságokhoz, ha pénzre van szükségük az új iskolai évben – jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő. Szerinte a romániai egészségügyi rendszer nem engedheti meg, hogy egyszerre két járványt – influenza és koronavírus – legyen kénytelen kezelni.
2020. szeptember 16., 21:322020. szeptember 16., 21:32
2020. szeptember 16., 22:132020. szeptember 16., 22:13
Az államfő közölte, a személyzet – beleértve az egészségügyi dolgozókat – „kiegészítésére”, illetve az online oktatáshoz szükséges anyagok beszerzésére, valamint az egészségügyi felszerelésekhez való hozzáférés érdekében igényelhetnek forrásokat az oktatási intézmények vezetői. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy szerdán kihirdette azt a törvényt, amely feloldja a tilalmat a megüresedett vagy ideiglenesen megüresedett nem tanári állásokra kiírt versenyvizsgákra.
Iohannis ugyanakkor felkérte a kormányt, hogy készítsen felmérést az első két hét iskola után, és javasoljon megoldásokat a problémás helyzetekre. Az elnök egyébként a körülményekhez képest „sikeresnek” minősítette az iskolai év kezdetét, és megismételte: azonnal értesíteni kell a helyi hatóságokat, ha nincsenek megfelelő feltételek az oktatáshoz. „Sajnos nem minden hatóság vesz részt teljes mértékben e kérdések megoldásában. Fontos, hogy értesítsék a hatóságokat, ha nincsenek megfelelő körülmények az oktatáshoz. A helyi hatóságok, a központi hatóságokkal együtt sürgősen megoldásokat találnak ezekre a kérdésekre” – mondta az elnök.
Iohannis arról is beszélt, hogy a hideg idő közeledtével fokozott odafigyelésre van szükség mindenki részéről, mert Románia nem engedheti meg, hogy egyszerre két járványt – influenza és koronavírus – legyen kénytelen kezelni az egészségügyi rendszer. A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az államfő rámutatott, szerdán újabb negatív rekordot döntött az új megfertőződések száma, és jelentős számú elhalálozást jelentettek. „Még távol állunk attól, hogy véget érjen a járvány. Számos korlátozás fokozatos feloldása, bizonyos tevékenységek újraindítása és ezzel párhuzamosan a légúti megbetegedéseknek, valamint az influenzának kedvező hideg évszak közeledte még kényesebbé teszi a helyzetet. Mindezek aggodalomra adnak okot, és fokozott odafigyelésre van szükség a polgárok és a hatóságok részéről egyaránt. Semmiképpen nem engedhetjük meg, hogy az egészségügyi rendszernek két járványt – influenza és koronavírus – kelljen kezelnie egyszerre” – nyomatékosította Iohanis.
Az elnök ismét hangsúlyozta a felelős magatartás fontosságát, emlékeztetve, hogy a védőmaszk, a fizikai távolságtartás és a megfelelő kézhigiénia a koronavírustól, az influenzától és más vírusoktól is megvéd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
szóljon hozzá!