
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis államfő hétfőn megbeszélést tart a védelmi, az egészségügyi és a belügyminiszterrel a koronavírus elleni oltási kampányról, ami szerinte nemzetbiztonsági ügy. Az államfő erről pénteki sajtónyilatkozatában számolt be.
2020. november 20., 17:592020. november 20., 17:59
Iohannis közölte: az oltási kampánynak sikeresnek kell lennie, véleménye szerint ugyanis ez a kampány nemzetbiztonsági ügy. „Emiatt hétfőre ülést hívtam össze a védelmi, az egészségügyi és a belügyminiszterrel, hogy az oltási kampány – mint nemzetbiztonsági ügy – minden aspektusát tisztázzuk” – jelentette ki az államelnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.
Az államfő úgy vélekedik, az már elmondható, hogy a hatóságok által hozott intézkedések megfelelőek voltak. „A helyzet még inkább javulni fog, ha türelmesek vagyunk és szigorúan betartjuk az óvintézkedéseket. Ha ezeket betartjuk, egy-két héten belül már javulhat a helyzet” – szögezte le az államelnök.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
szóljon hozzá!