
Új otthon. Iohannis nem kapja meg az eruómilliókból felújított luxusvillát, de attól nem marad állami rezidencia nélkül
Fotó: Recorder
Klaus Iohannis szerdán távozó államfő másik állami ingatlant igényel a villa helyett, amelyet az értesülések szerint számára újítottak fel, de végül mégsem kapja meg.
2025. február 12., 21:572025. február 12., 21:57
Iohannis protokollingatlanáról Tánczos Barna pénzügyminiszter beszélt kedden este.
A tárcavezető az Euronews Romániának nyilatkozva kifejtette, értesülései szerint a leköszönő elnök már döntött arról, hogy állami protokollingatlant igényel, mivel volt államfőként jogosult erre.
– mondta a pénzügyminiszter.
Hozzátette, azt nem tudja, hogy a leköszönő elnök pontosan melyik állami ingatlant fogja kérni.
„Nem érdekelt, és nem is az én problémám, hogy Iohannis úr hol fog lakni, de tudomásom szerint döntés született, és már nem arról a helyről van szó, amelyet Iohannis úrnak, mint Románia volt elnökének felajánlottak” – tette hozzá Tánczos.
Arra a kérdésre, igaz-e, hogy ha a parlamenti felfüggesztést követően népszavazás útján távozott volna hivatalából, Klaus Iohannis elveszítette volna azokat a kiváltságokat, amelyeket az ország volt elnökei élveznek, a pénzügyminiszter nemlegesen válaszolt.
– mutatott rá.
Egyébként a protokoll-lakás mellett Iohannis volt államfőként számos egyéb olyan ingyenes juttatásban részesül, amit elvesztett volna, ha népszavazáson váltják le.
Így
Ráadásul kérésre évente teljes körű orvosi vizsgálaton vehet részt a Dr. Carol Davila Központi Katonai Sürgősségi Kórházban.
Mint arról beszámoltunk, januárban derült ki, hogy Iohannis mégsem fog abban a bukaresti luxusingatlanban lakni, amelyet a gyanú szerint az ő számára újítanak fel jelentős összegű közpénzből.
Az értesülések szerint Iohannis egy másik protokollrezidenciát kap, az egyik érintett az úgynevezett Vila Lac 2. számú ingatlan.
A Nemzeti Liberális Párt egykori székházaként szolgáló villa munkálatairól szóló 2024 februári, a Recorder oknyomozó portál által közölt cikk szerint az épületet Klaus Iohannis számára készítették elő, akinek az elnökválasztás után decemberben véget ért második mandátuma.
Novemberben kiderült:
amelyet a gyanú szerint Klaus Iohannis államfő használhat majd mandátuma lejárta után.

Mégsem fog Klaus Iohannis leköszönő államfő abban a bukaresti luxusingatlanban lakni, amelyet a gyanú szerint az ő számára újítanak fel jelentős összegű közpénzből.
Az Aviatorilor utca 86. szám alatti villa rehabilitációs munkálataiért kifizetett összegre vonatkozó adatokat a kormányfőtitkárság kérésére hozták nyilvánosságra, miután Marcel Ciolacu miniszterelnök felkérte a kormány főtitkárát, hogy indítsa el az eljárást a villával kapcsolatos kiadások titkosításának feloldása érdekében.
A RA-APPPS a munkálatok típusa szerint ismertette az épület „rehabilitációjára, korszerűsítésére és újrafunkcionalizálására” elszámolt 13,8 millió lejes összeget.
Eddig összesen 3,2 millió lejt fizettek ki elektromos és vízvezeték-, fűtés-, internet- és TV-szerelési munkálatokra is.
Az intézmény azt nem közölte, kinek a számára újítják fel az ingatlant.
Tavaly márciusban, közvetlenül azután, hogy a sajtóban megjelentek az épületről szóló hírek, a protokollalap azt közölte, hogy az ingatlant senki sem igényelte, és az addig elvégzett munkálatokért kifizetett összeg összesen 2 100 000 lej.
Azt is tudatta, hogy a kivitelező Bog’Art Kft-vel való szerződés aláírása előtt saját számlájára végzett munkálatokat az épületben, amelyek külső és belső bontásból, a berendezések leszereléséből és a törmelék eltávolításából álltak, és nem igényeltek hozzáférést minősített információkhoz.
„A számok nagyon gyorsan meg fognak érkezni, és meglátjuk, hogy mi a helyes és törvényes út az épület rendeltetését illetően” – mondta később Ciolacu.
Mint arról beszámoltunk, tavaly februárban a Recorder oknyomozó portál tárta fel, hogy mintegy kilencmillió euróból alakít át egy bukaresti villát – a Nemzeti Liberális Párt korábbi székházát – egyéni rezidenciává az állami vagyonalap, amely titokban 7 és 9 millió euró közötti összeget fektet be a felújításba.
Bár az információt hivatalosan nem erősítették meg, minden jel arra utal, hogy a luxusvillát Klaus Iohannis elnök kapja meg, miután kitölti második hivatali idejét.
Tánczos: nehéz lesz visszaszerezni Iohanniséktól a pénzt
Tánczos Barna pénzügyminiszter szerint „bonyolult” lesz az az eljárás, amelynek során a román államnak vissza kell követelnie Klaus Iohannis elnök családjától a bérleti díjat, amelyet azért a nagyszebeni épületért kapott, amelyet egy jogerős ítélet szerint jogtalanul szerzett meg. Tánczos szerint az ügy nagy valószínűséggel a bíróságon fog kikötni.
„Annyiról biztosíthatok mindenkit, hogy hivatali időm alatt mindent megteszek azért, hogy az állam érdekeit tisztességesen, becsületesen, törvényesen és a legnagyobb határozottsággal képviseljük és védjük” – mondta a miniszter.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
szóljon hozzá!