
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja – köztük az RMDSZ – szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát.
2020. július 30., 16:242020. július 30., 16:24
2020. július 30., 17:132020. július 30., 17:13
A PNL éléről államfővé választott Iohannis csütörtöki sajtónyilatkozatában azzal vádolta a PSD körüli kialakult parlamenti többséget, hogy három hétig eszköztelenül hagyta a kormányt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, amikor „időhúzással” hátráltatta a karanténtörvény elfogadását.
ismét azzal vádolva a szociáldemokratákat, hogy „suttyomban” meg akarták szavazni az „úgynevezett székelység” autonómiáját.
MInt ismeretes, a Székelyföld autonómiastatútumának szenátusi hallgatólagos elfogadását kifogásoló Klaus Iohannis április 29-én magyar nyelvű „Jó napot kívánok, PSD!”, illetve „Jó napot, Ciolacu!” köszöntésekkel gúnyolódva már korábban is azzal vádolta a PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért? Akkori vádaskodását a magyarok elleni gyűlöletbeszédnek minősítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), az testület által kiszabott 5000 lejes bírságot azonban Iohannis nem fizette ki, hanem óvást emelt ellene a közigazgatási bíróságon.
Klaus Iohannis államfő csütörtökön Marcel Vela belügyminiszterrel és Raed Arafat államtitkárral egyeztetett a teendőkről. A megbeszélést követően ismét kiállt a nyilvánosság elé, hogy kirohanást intézzen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt ellen, amely szerinte a legfőbb felelős a járvány terjedésért.
Ezzel arra utalt, hogy alkotmánybíróságon támadták meg a vonatkozó kormányrendeletet, és miután a taláros testület alkotmányellenessé nyilvánította egyes részeit, hosszasan elhúzták az új törvény parlamenti elfogadását. „Elképzelhetetlen cinizmussal húzták az időt, hogy az új törvény ne léphessen hatályba” – mondta Iohannis, aki szerint a PSD szándékosan idézett elő egészségügyi válsághelyzetet, hogy bírálhassa a kormányt.
Hozzátette: ő és a kormány eltökélt abban, hogy ezt a válsághelyzetet is kezelje. Mindenkit a szabályok betartására szólított fel, és kijelentette: aki megsérti őket, az számíthat a hatóságok szigorára.
Lucian Romașcanu, a PSD szóvivője Iohannis nyilatkozatára reagálva úgy értékelte: miután a kormány és az államfő elvesztette a járvány elleni harcot, Iohannis józan ítélőképességét is elvesztette. Az elnök szerinte hazugságokkal, a PSD elleni „kínos és fárasztó” vádaskodással próbálja védeni ezt a „bűnös és inkompetens” kormányt, és most már több mint nyilvánvaló, hogy nem a PNL kormányát le kell váltani, ennek érdekében pedig a PSD bizalmatlansági indítványt fog beterjeszteni.
Mint ismeretes, a PSD bejelentette, azonnal benyújtja a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, amint meglesznek a szükséges támogató aláírások. Klaus Iohannis azzal együtt kitámadta az RMDSZ-t is, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban leszögezte: jelenleg nem tartják indokoltnak a csatlakozást a kormánybuktató indítványhoz.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) azonnal benyújtja a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, amint meglesznek a szükséges támogató aláírások – jelentette be csütörtökön Robert Cazanciuc.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás