
Klaus Iohannis szerint Románia az EU és a NATO tagja marad
Fotó: Presidency
Az alkotmány értelmében addig maradok a tisztségemben, amíg Románia újonnan megválasztott elnöke leteszi hivatali esküjét – jelentette be Klaus Iohannis államfő pénteken este azok után, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette az államelnök-választás első fordulójának eredményét. Az elnök közölte: az újonnan alakuló kormány feladata lesz megszabni az elnökválasztás új időpontjait.
2024. december 06., 19:152024. december 06., 19:15
2024. december 06., 20:102024. december 06., 20:10
A hivatalban lévő elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában leszögezte: a taláros testület pénteken kihirdetett döntése kötelező mindenki számára, és mindenkinek alá kell vetnie magát. „Soha nem volt még részünk ilyen helyzetben” – kezdte mondandóját Iohannis, felidézve, mi vezetett a Romániában előzmények nélküli helyzethez, az államfőválasztás első fordulójának érvénytelenítéséhez.
Ezt követően írásban kapott jelentéseket a hírszerző szolgálatoktól, és a dokumentumokban – megfogalmazása szerint – „nagyon aggasztó” adatok szerepeltek, ezért összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT).
„A következtetések súlyosak voltak. Egy államfőjelölt törvénytelenül masszív kampánytámogatásban részesült, a választások napján is. Ez súlyosan áthágja a választási törvény előírásait. Ugyanez a jelölt nulla kampányköltséget vallott be, holott nagyon széles körű kampánytevékenységet folytatott” – sorolta Klaus Iohannis. Anélkül, hogy megnevezte volna, kire utal, az államfő hozzátette: olyan információkat kapott a titkosszolgálatoktól, hogy az ominózus jelöltet egy, „Románia érdekeitől idegen állam” is támogatásában részesítette. „Ezek súlyos dolgok, a nemzetbiztonságot érintő kérdéssel van dolgunk” – hangsúlyozta Iohannis, egyértelműen a függetlenként indult Călin Georgescura, valamint Oroszországra utalva.
Klaus Iohannis elmondása szerint az új kormány feladata lesz megszabni az elnökválasztás új időpontjait. Közölte: miután az alkotmánybíróság hitelesíti a nemrég lezajlott parlamenti választások eredményét, összehívják az új parlamentet, majd elkezdődnek a kormányalakítási tárgyalások. „Az új kormány majd megszabja az elnökválasztási fordulók új időpontjait” – ismertette az elnök.
És mit fogok csinálni én? – tette fel az újabb kérdést Iohannis. Ekkor az elnök felütötte Románia alkotmányát, és közölte: az alaptörvény 83. cikkelye értelmében az ország államelnöke addig marad hivatalában, amíg az újonnan megválasztott államfő le nem teszi hivatali esküjét. „Amikor az új államelnök leteszi az esküt, én távozni fogok innen” – szögezte le a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában Iohannis. Aki előrebocsátotta azt is, hogy nem kíván Románia miniszterelnöke lenni, az egyetlen célja eleget tenni megbízatásának.
Nyilatkozata végén Iohannis mindenkit biztosítani kívánt arról, hogy Románia biztonságos, stabil és erős ország, amely nem küzd nehézséggel. Az elnök külön üzent a pénzpiaci szereplőknek, a külföldi befektetőknek, leszögezve: Románia Európa-párti, az Európai Unió tagállama és a NATO szövetségese marad. „Mandátumom utolsó napjáig dolgozni fogok azért, hogy Románia szabad, demokratikus, modern, biztonságos és Európa-barát ország maradjon. Fontos, hogy mindenki tudja: Románia nincs bajban” – fogalmazott Klaus Iohannis elnök.

Az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját, és úgy döntött: elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
szóljon hozzá!