Hirdetés

Bányászjárás: indulhat az eljárás az exkormánytagok ellen

Jóváhagyta kedden Klaus Johannis államfő az ügyészségi kérést arra vonatkozóan, hogy bűnvádi eljárás indulhasson az 1990. június 13. és 15. közötti bukaresti bányászjárás ügyében Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu titkosszolgálatokat is felügyelő miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stănculescu korábbi védelmi miniszter ellen.

Balogh Levente

2015. október 27., 16:052015. október 27., 16:05

Mint ismeretes, az ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények miatt nyomoz ellenük. Az államfői jóváhagyás azért volt szükséges, mert volt kormánytagokról van szó.

Eközben szintén kedden Miron Cozma egykori bányász szakszervezeti vezető, akit azzal gyanúsít a katonai ügyészség, hogy 1990 júniusában ő vezette a Bukarestbe hívott bányászokat az ellenzéki tüntetések szétverésekor, azt állította: erőszakosan vitték Bukarestbe az 1990-es bányászjárás idején.

Cozmát – aki ellen ugyancsak múlt héten indult bűnvádi eljárás – kedden újabb kihallgatásra idézték be. Saját állítása szerint Gelu Voican Voiculescu utasítására vitték Bukarestbe a titkosszolgálatok, majd ott egy sportcsarnokba zárták őket, majd katonaruhába öltöztetve Ion Iliescu államfő elé vitték őket, hogy az köszönetet mondjon a „rendteremtésért.”

„Az egész azért történt, hogy a KGB-s Iliescu átverje magukat” – mondta Cozma. Mint ismeretes, az ügyészség Iliescu és számos más akkori állami vezető ellen is emberiesség elleni bűncselekmények miatt indított bűnvádi eljárást, mivel az ügyészek szerint az államfő Petre Roman kormányfővel közösen döntött arról, hogy Bukarestbe vigye a bányászokat, hogy azok szétverjék az ellenzéki tüntetőket. Az akciónak legalább négy halottja volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés