Hirdetés

Törvény véd a védelmi pénzt kérő önjelölt parkolóőrök ellen

Bukaresti gépkocsiforgalom •  Fotó: TrafficGuide.ro

Bukaresti gépkocsiforgalom

Fotó: TrafficGuide.ro

Megszavazta a szenátus hétfőn azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené, és két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná az ingyenes parkolóhelyek elfoglalásáért pénzt követelő, önjelölt parkolóőröket.

MTI

2017. november 07., 11:302017. november 07., 11:30

2017. november 07., 11:322017. november 07., 11:32

Az Európa legnagyobb közlekedési dugóiról elhíresült Bukarest utcáin nemcsak haladni nehéz egy autóval, hanem megállni is. A román főváros tele van járdán vagy éppenséggel az úttest közepén parkoló autókkal, a szabálytalanságok felett pedig a közlekedésrendészet is szemet huny, mert képtelen naponta több százezer sofőrt megbírságolni. Parkolóház és elkerített fizetős parkoló a belvárosban alig van, így szabad prédának számít minden olyan aszfaltfelület, ahol elfér egy jármű, anélkül, hogy sok másik mozgását akadályozná.

A nem létező parkolóhelyek iránti igényben fedezték fel a jelentős bevétellel kecsegtető „piaci rést” az önjelölt parkolóőrök, akik sajátjukként értékesítik az egyébként ingyenes, fel-felszabaduló parkolóhelyeket.

Hirdetés

A „parkolóőr” általában nem is kér pénzt: a vadászterületén megálló autó körül segítőkészen tüsténkedve adja a sofőr tudtára, hogy jobban teszi, ha önként meghálálja szolgálatait, ha nem akarja megkarcolva találni autóját, amikor visszatér.

A legjövedelmezőbb térségek a minisztériumok és más fontos közintézmények környékén lévő utcák és terek, ahol rengeteg ember megfordul, de nem időzik sokáig.

A „szolgáltatót” az sem szokta zavarni, hogy a kuncsaft a közlekedési szabályok szempontjából tilosban parkol, adott esetben két „megállni tilos” tábla között a járdát elfoglalva. A parkolásért megkövetelt „védelmi pénz” gyakorlata ellen lázadt fel az ellenzék két törvényhozója, akik fél évtől hét évig terjedő időre börtönbe akarják küldeni a parkolási nyomorból hasznot húzó ügyeskedőket.

Az élősködő parkolóőröket „futtató” maffiózókat kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná az általuk parlament elé terjesztett tervezet, amelyet a kormánypártok támogatásával, nagy többséggel fogadott el a szenátus.

A törvényhozók csak a visszaeső, többször is „parkoltatáson” ért ügyeskedőkkel szemben ilyen szigorúak. Az első ilyen bűncselekménynél az önjelölt parkolóőr még kiválthatja majd a börtönbüntetését 50 nap közmunkával. Bár a tervezet nem tér ki rá, de ilyen esetben a közmunkát lebonyolító önkormányzat legjobban a fizetős parkolóknál hasznosíthatná „szaktudásukat”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés