
Nem örül Ion Iliescu egykori államfő annak, hogy a legfőbb ügyészség ismét foglalkozik az 1990-es bányászjárás, illetve az 1989-es forradalom idején történt gyilkosságok ügyével.
2016. február 25., 17:032016. február 25., 17:03
A szociáldemokrata politikus csütörtökön újságírói kérdésre úgy nyilatkozott: nem tudja, kinek a javát szolgálná a rendszerváltó események kivizsgálása. „A történelem egy pillanata volt, jó és kevésbé jó részekkel, konfliktushelyzetekkel... De túlléptünk rajta. Mi értelme van kiásni? Ma már a történészeknek kellene vizsgálniuk\" – mondta a volt államfő.
Iliescu szerint a több mint két évtizeddel ezelőtt történt események nem bűnvádi eljárás, hanem történészek kutatásának tárgyát kellene képezzék. „Én megértem azokat, akik veszteséget szenvedtek annak idején, ez volt. A decemberi felkelés emberáldozatokat jelentett. Most csak ülünk és siratjuk a halottakat, ahelyett, hogy levonnánk a megfelelő politikai következtetéseket\" – fogalmazott a volt államfő.
Mint ismeretes, az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden ismét kártérítést ítélt meg a romániai forradalom 17 áldozata hozzátartozóinak a nyomozás során elkövetett mulasztások miatt. A strasbourgi fórum ugyanakkor ismét azt szorgalmazta, hogy a román hatóságok tárják fel a 26 évvel ezelőtti népfelkelés idején elkövetett bűncselekmények felelőseit. Bogdan Licu ügyvivő főügyész hétfőn bejelentette, utasítására a nyomozó hatóság újranyitja a forradalom-dossziét.
Az EJEB egyébként 2014-ben kihirdetett ítéletében az 1990 júniusában történt bukaresti bányászjárás körülményeinek kivizsgálására kötelezte a román államot, amelyet kártérítés kifizetésére is kötelezte az akkori atrocitások áldozatai javára. A legvéresebb bányászjárás miatt a bukaresti katonai ügyészség tavaly emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával bűnvádi eljárást indított Ion Iliescu volt államfő és több más magas rangú tisztségviselő ellen.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!