Hirdetés

FRISSíTVE – Igazságügyi rendelet: visszakozik a kormány a bírák és ügyészek tiltakozása nyomán

Ügyészek és bírák tiltakoznak Nagyváradon a kormány rendelete ellen •  Fotó: Facebook

Ügyészek és bírák tiltakoznak Nagyváradon a kormány rendelete ellen

Fotó: Facebook

Tudorel Toader igazságügy-miniszter a bírák és ügyészek példa nélküli tiltakozásának hatására hétfőn este bejelentette, hogy a kormány eltörli vitatott rendelete azon részét, amely lehetővé teszi, hogy korábban ügyészként tevékenykedő bírák is főügyészek lehessenek.

Balogh Levente

2019. február 25., 19:062019. február 25., 19:06

2019. február 25., 21:032019. február 25., 21:03

Miközben a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) plénuma hétfőn az igazságügy működését szabályozó törvényeket módosító, 2019/7-es sürgősségi rendelet visszavonására szólította fel a kormányt, több városban – így Bukarestben, Temesváron és Konstancán is – néhány napra felfüggesztették a tevékenységüket az ügyészségek. Ennek során március 8-áig a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) is napi négy órán keresztül, 8 és 12 óra között „sztrájkol” tiltakozásul az ellen, hogy a kormány az érintettekkel való konzultáció nélkül módosította a vezető beosztású ügyészek kinevezésének szabályait.

A CSM döntése értelmében csak azon módosítások visszavonását nem tartották szükségesnek, amelyeket a kormány a testület javaslatára fogadott el.

Hirdetés

A Viorica Dăncilă vezette kormány hétfő délutánra tárgyalásra hívta a rendeletet ellenző szakmai szervezeteket. A megbeszélésen a CSM elnöke, Lia Savonea részt vett ugyan, de három szakmai szervezet – a Romániai Bírák Fóruma, a Mozgalom az Ügyészek Jogállásának Megőrzéséért és a Kezdeményezés az Igazságügyért – már előre jelezte: nem hajlandóak részt venni a tárgyaláson, mivel nem most, hanem a rendelet elfogadása előtt kellett volna egyeztetni, így jelenleg az egyetlen megoldás annak visszavonása.

Hétfőn a bukaresti legfőbb ügyészség alkalmazottai is szavazattöbbséggel úgy döntöttek: karszalag viselésével fejezik ki tiltakozásukat a kormány sürgősségi rendelete ellen. A DIICOT-éhoz hasonló részleges munkabeszüntetést hirdettek a kolozsvári törvényszék, valamint a bukaresti második kerületi, a dési, kolozsvári, targovistei és szamosújvári bíróság dolgozói, illetve tucatnyi vidéki ügyészség is.

Viorica Dăncilă miniszterelnök ugyanakkor leszögezte: a kormány nem mond le a rendeletről, azonban amennyiben az ellenzők érvekkel állnak elő, annak egyes részei módosíthatók. Ennek érdekében párbeszédre szólította az érintetteket. Tudorel Toader igazságügy-miniszter hétfőn este, a tárgyalások után bejelentette: a bírálatok nyomán eltörlik a rendelet azon részét, amely lehetővé teszi, hogy korábban ügyészként tevékenykedő bírák is főügyészek lehessenek, és a CSM ügyészi osztálya marad továbbra is az a fórum, amely a jelölteket véleményezi. Egyben beleegyeztek, hogy az igazságügyet érintő törvényeket elfogadásuk előtt öt nappal megküldik a CSM-nek.

A miniszter szerint az egyeztetésen született egyik fontos döntés értelmében memorandumot ír alá az igazságügyi törvények módosításait véleményező CSM, illetve a kormány, amelyben utóbbi vállalja, hogy elfogadása előtt legalább öt nappal elküld a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak minden jogszabálytervezetet, hogy a testület tudja megvizsgálni, megvitatni és véleményezni azokat.

Toader arról is beszámolt, hogy a tanácskozás „legforróbb” pontja a rendelet 54-es cikkelye volt, amelyet végül közös megegyezéssel teljes egészében visszavonnak. Ez a cikkely tette volna lehetővé, hogy egy bíró főügyészi tisztséget foglaljon el.

A módosítás az ügyészek heves ellenállásába ütközött, ezért a miniszterelnökkel együtt arra az elhatározásra jutottak, hogy teljes egészében eltörlik a cikkelyt. „Ez azt jelenti, hogy visszatérünk az eredeti szabályzathoz, amely értelmében magas rangú ügyészi tisztségbe csak ügyészek kerülhetnek, akik teljesítik a törvény által megszabott kitételeket, sikerrel mennek végig az igazságügyi miniszter részéről jövő ajánlás és a válogatási interjú folyamatán, és elnöki dekrétum révén az államfő nevezi ki őket” – mondta Toader. Következésképpen a vezető tisztségre pályázó ügyészeket az igazságügyi tárca fogja kiértékelni, majd konzultatív jellegű beleegyezést kapnak a CSM ügyészi részlegétől, ezt követően a javaslatot a miniszter felterjeszti az államfőnek, aki kinevezi a főügyészt – részletezte a folyamatot a miniszter. 

Közben Augustin Lazăr legfőbb ügyész felszólította Victor Ciorbea ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a rendeletet. A Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) szintén jelezte: az ország valamennyi táblabíróságán kérvényt nyújtanak be annak érdekében, hogy a kormányrendeletet támadják meg az alkotmánybíróságon. Mindeközben Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke ismét levelet küldött Viorica Dăncilă miniszterelnöknek, amelyben bírálta a rendeletet, és meglepetésének, illetve csalódottságának adott hangot, amiért a kormányfő találkozójukon nem tájékoztatta arról, hogy el kívánják fogadni. Az alelnök szerint a rendelet ellentétes az igazságügyi országjelentésben megfogalmazott ajánlásokkal, amelyek független igazságügyi rendszer kialakítását szorgalmazzák.

A román kormány múlt kedden fogadott el azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletet a tavaly hatályba lépett új igazságszolgáltatási törvények újabb módosításáról. A kabinet egyebek mellett arról határozott, hogy a vezető ügyészi tisztségeket ezentúl bírák is megpályázhatják, holott a tavalyi reform egyik fő alapelve volt az ügyészi és a bírói pálya szigorú szétválasztása. A rendelet egy másik előírásával a bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló speciális vádhatóságot – amelyet a legutóbbi módosításkor hoztak létre – kivonták a legfőbb ügyész hatásköre alól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
Hirdetés