
Liviu Dragnea és Mihai Tudose
Fotó: PSD
A román kormány fő erejét adó szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea ellenzi az államelnök kizárását az ügyészségi vezetők kinevezési eljárásából.
2017. augusztus 25., 09:572017. augusztus 25., 09:57
2017. augusztus 25., 09:582017. augusztus 25., 09:58
Dragnea erről csütörtökön nyilatkozott újságíróknak. Egy nappal korábban Tudorel Toader igazságügyi miniszter ismertette az igazságügy működését szabályozó három törvény módosítására irányuló indítványát. Toader kizárná az elnököt a legfőbb ügyész, valamint a főügyészek kinevezéséből. Az elnök helyett a jövőben az igazságügyi miniszter javaslatára a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege nevezné ki őket.
Az MTI szerint a pártelnök Klaus Johannis államfőt is bírálta, mert szerinte „elhamarkodottan” foglalt állást.
Hangsúlyozta: egy hosszú, alkotmányos törvényalkotási folyamat elejénél tartanak, amelynek során minden illetékes félnek joga van elmondania álláspontját és érvelni mellette. Mint mondta,
Arra a kérdésre, hogy a miniszter miért nem hozta még nyilvánosságra a módosító indítványát, Dragnea azt mondta: törvényesen járt el, hiszen előbb a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) kell megküldenie. Mindazonáltal ez utóbbi intézmény is nehezményezte csütörtökön, hogy nem kapta meg a konkrét szöveget.
Mihai Tudose kormányfő szerint Tudorel Toader saját álláspontját vázolta az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítását illetően, az indítvány elfogadásáig azonban még hosszú az út.
„Tudorel Toader tartott egy sajtótájékoztatót, és ismertette mindazt, amire az általa folytatott egyeztetések nyomán jutott. De hosszú út vezet még addig, hogy mindebből törvény legyen. Szükség van például a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményezésére. Ezzel most gyakorlatilag elkezdődött a közvita, és amint ez lezárul, a kormány elé kerül a tervezet, a kabinet pedig majd dönteni fog, figyelembe véve az állampolgárok álláspontját, illetve a véleményezéseket. Addig azonban sok van még” – fogalmazott Tudose az Antena 3 televízió műsorában.
A miniszterelnök ugyanakkor az Agerpres szerint megerősítette, hogy
Tudose ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni arról, hogy egyetért-e a javaslattal, miszerint kizárnák az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából. „Ha véleményt nyilvánítanék, azt jelentené, hogy döntöttem, mielőtt az érintettek ismertették volna álláspontjukat. Legyen még egy kis türelmünk” – tette hozzá.
Az indítvány felelősségre vonhatóvá tenné a munkájuk során hibát elkövető bírákat vagy ügyészeket, alsó korhatárt vezetne be a bírói és ügyészi pálya elkezdéséhez, és az ügyészségi vezetők mandátumát három évről négy évre bővítené, emellett az igazságügyi felügyeletet áthelyezné a CSM hatásköréből az igazságügyi minisztériumhoz.
Az igazságszolgáltatás szervei is kritizálták a módosításokat: a CSM ügyészi részlege szerint nőni fog az ügyészekre és bírákra nehezedő politikai nyomás, ha az indítványt elfogadja a parlament.
A módosító indítványt Toader szerint a kormány várhatóan törvénytervezetként fogadja el, tehát a parlamentnek is döntenie kell még róla ahhoz, hogy hatályba léphessen.
Szerdán este mintegy ötszázan tüntettek a kormány épülete előtt Toader javaslatai ellen, és további utcai megmozdulásokat hirdettek meg a közösségi oldalakon. Romániában az év elején több száz ezer ember tüntetett a büntetőtörvénykönyv módosítása ellen, a nagyszabású utcai tiltakozások hatására a kormány hatályon kívül helyezte az akkor elfogadott, vitatott sürgősségi kormányrendeletet.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!