
Fotó: Gov.ro
Felelősséget fog vállalni a kormány a parlament előtt egy törvénytervezet-csomagért, amely az igazságügyi törvények módosítását, a 2019/51-es sürgősségi kormányrendelet eltörlését és a költségvetési plafon törvényét tartalmazza – jelentette be pénteken Ludovic Orban miniszterelnök.
2019. december 06., 20:032019. december 06., 20:03
2019. december 06., 20:082019. december 06., 20:08
Az általa vezetett kabinet ülésének kezdetén Orban bejelentette: felelősségvállalással fogja elhalasztani a kormány az igazságügyi törvényekben leszögezett határidőket a bírák korhatár előtti nyugdíjazására, a bírói testületek háromtagúra bővítésére és a bírói karrier megkezdéséhez szükséges szakmai tapasztalat 2-ről 4 évre emelésére vonatkozóan. „Az a tervünk, hogy a jövő évben hatályon kívül helyezzük ezeket az előírásokat, hogy azok többé ne létezzenek, és ne kelljen év végén halasztani őket” – mondta a liberális miniszterelnök.
Orban hozzátette, felelősséget fognak vállalni továbbá a költségvetési plafon törvénytervezetéért is, mert ez szükséges ahhoz, hogy később el tudják fogadni az állami költségvetés törvényét. A miniszterelnök a pénteki kormányülésen bejelentette azt is, hogy a kabinet felelősséget fog vállalni a parlament előtt a 114-es sürgősségi kormányrendelet „katasztrofális előírásának” eltörléséért. „Reméltem, hogy a parlamenti vita során – tudják, hogy a rendeletet jelenleg a képviselőházban vitatják – képesek leszünk hatályon kívül helyeztetni azokat a rendelkezéseket, amelyek véleményem szerint felbecsülhetetlen károkat okoztak a román gazdaságnak. Nem tudom, hogy ez sikerülni fog-e. Ellenkezőleg, a parlamentből, különböző bizottságokból olyan híreket kapok, hogy egyesek tovább akarnak rontani a 114-es rendelet előírásain” – idézte Ludovic Orbant az Agerpres hírügynökség. A miniszterelnök szerint a kormány „köteles” megszüntetni a 114-es rendelet gazdaságra káros hatásait, és ezt valószínűleg csak felelősségvállalással fogja tudni elérni.
A miniszterelnök egyébként felszólította kabinetjének minisztereit, hogy legyenek „rendkívül körültekintőek” az év végi kiadások tekintetében, hozzátéve, semmiféle szükségtelen kiadást nem kell megejteni, még akkor sem, ha az szerepel a költségvetésben. „Szeretném megkérni önöket, hogy év végén rendkívül körültekintően vállaljanak kiadásokat. Fölösleges kiadásokat nem szabad megtenni, még akkor sem, ha a költségvetésben szerepel, mert az a célom, hogy a lehető legalacsonyabbra csökkentsük a költségvetési hiányt. Következésképpen arra kérem, a legnagyobb komolysággal fontolják meg, milyen kiadásokat vállalnak – természetesen a pénzügyminiszter segít –, hogy csak a szükséges kiadásokra kerüljön sor” – intette a miniszterelnök a tárcavezetőket a kormányülés elején.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
1 hozzászólás