Időben elkészülnek a magyar tankönyvek?

Az oktatási minisztérium elkezdte a pályázatok elbírálását

2006. február 02., 00:002006. február 02., 00:00

Remélhetőleg idén több tankönyv közül választhatnak majd a tanárok – az előző évek gyakorlatával ellentétben ugyanis idén jóval hamarabb kiírta a pályázatot az oktatási tárca, így tegnap már felbontották a kiadók által benyújtott pályázatokat, és felolvasták a beérkezett árajánlatokat is. Ennek következtében a nyertes tankönyvek egy-egy példánya idejében eljuthat az ország iskoláiba, így több idő áll majd a tanárok rendelkezésére kiválasztani a legmegfelelőbb oktatási segédeszközt.
Elkezdődött a tankönyvkiadásra kiírt pályázatok elbírálása: a beérkezett terveket elsőként formai szempontból vizsgálták, majd nyilvánosságra hozták az árajánlatokat is. Ennek alapján már az első körben elutasítottak néhány pályázatot, a következő két-három hétben pedig a szakbizottságok minőségi szempontból bírálják el a tankönyvterveket.
A magyar nyelvű tankönyvkiadás szempontjából az idei licit legfőbb újdonsága, hogy magyar nyelvű könyvekkel is lehetett pályázni, így elkerülhető az az immáron hagyományossá vált helyzet, hogy a magyar tanulók késve kapják meg a tankönyveket, mivel azokat nem sikerült idejében lefordítani.
Idén egyébként 254 tankönyvcímre írt ki pályázatot az oktatási tárca, ezekre pedig összesen 43 kiadó jelentkezett. A magyar nyelvű tankönyvekre a következő kiadók nyújtottak be pályázatot: Corvin, T-3 Stúdió, Ábel, Studium, valamint az Országos Tankönyvkiadó. Érdekességszámba megy, hogy idén egy román kiadó is pályázott magyar tankönyvekre. A tanügyminisztérium ezúttal nem kizárólag az árajánlatok alapján dönt majd a nyertes pályázatokról, hanem a minőségi vizsgálaton is túl kell jutniuk a tankönyveknek. Ha az ár-minőség viszonyát tekintjük az elbírálásban, kiderül, hogy fontosabb a minőségi követelményeknek megfelelni, mint alacsony árajánlattal gyengébb minőségű könyveket kínálni.
Úgy tűnik, idén a legnagyobb verseny a negyedik osztályos tankönyvekért folyik – jövő tanévtől ugyanis a negyedik osztályosok tanterve teljesen megváltozik. Hasonló a helyzet a tizenegyedikes tankönyvekkel is – annyi különbséggel, hogy azok viszont nem ingyenes tankönyvek, így a kiadók kizárólag az eladásokból származó bevételekkel számolhatnak – szemben a kisebb tagozatok könyveivel, amelyek esetében a szaktárca fizet a kiadóknak.
Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója lapunk kérdésére elmondta, idén remélhetőleg jóval nagyobb lesz a választék a magyar nyelvű tankönyvekben – az alternatív könyvek így valóban alternatívákat jelentenek majd. Tulit Zsombor, a sepsiszentgyörgyi T-3 Stúdió igazgatója már nem ennyire optimista: szerinte az a tény, hogy idén néhány héttel korábban kezdték el a pályázatok elbírálását, sokat nem változtat az eddigi gyakorlaton, a kiadóknak ugyanis változatlanul két hónap áll rendelkezésükre a könyvek megjelentetésére.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez
2025. szeptember 08., hétfő

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget

A többség szerint Románia függetlenségét nem korlátozza túlzott mértékben az a tény, hogy az ország az Európai Unió tagja.

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget
2025. szeptember 08., hétfő

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját

A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt.

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját
2025. szeptember 08., hétfő

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen

Több ezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett pedagógus tüntet hétfőn a román fővárosban a kormánypalota előtt a kormány által az oktatási rendszerrel kapcsolatosan elfogadott intézkedések ellen.

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen