Hirdetés

Húsvéti minivakációk

Idén először a nagypéntek – ráadásul kettő – is szabadnap lehet az iskolákban. Az oktatásügyi minisztérium rendelkezése értelmében ugyanis az iskolák eldönthetik, hogy a római katolikus, görög katolikus, protestáns és más keresztény felekezetek által a hétvégén ünnepelt húsvétot, illetve az április 27-ére eső ortodox húsvétot megelőző nagypénteken tartanak-e órákat vagy sem.

Krónika

Krónika

2008. március 20., 00:002008. március 20., 00:00

Húsvét másodnapján, hétfõn, egyetlen iskolában sem lesz tanítás, hasonlóképpen április 28-án, az ortodox húsvét hétfõjén sem kell iskolába menniük a diákoknak, ezt a napot pedig nem is kell bepótolniuk. Abban az esetben viszont, ha az iskolai vezetõségek úgy döntenek: szabaddá teszik a két nagypénteket, az elmaradt órákat késõbb meg kell tartani.
Pásztor Gabriella, az oktatásügyi minisztérium államtitkára a Krónikának elmondta, a rendelkezések értelmében minden iskolának közölnie kellett a megyei tanfelügyelõséggel, hogy az elmaradt tanórák bepótlását hogyan oldják majd meg. A szaktárca hétfõn érvénytelenítette egy februári jegyzékét, amelyben arról rendelkezett, hogy a hétfõi órákat is be kell pótolni, ami felháborodást keltett több tanintézetben is, sõt egyes megyei tanügyi szakszervezetek arra szólították fel a tagjaikat, hogy a hétfõi tanórákat ne pótolják be, mivel húsvét másodnapja a törvény értelmében hivatalos munkaszüneti nap.
Bartolf Hedwig, Hargita megyei fõtanfelügyelõ-helyettes a Krónikának úgy vélekedett: a megyei tanintézetek a zavar ellenére megoldották az órák pótlását, helyenként rövid napnak, máshol pedig szünnapnak nyilvánították. Egyes iskolák ugyanakkor az elsõ átiratnak megfelelõen már elõre bepótolták a hétfõi órakiesést is, ezek esetében a tanfelügyelõség hivatalból egy szünnapot biztosít, amelynek felhasználásáról az intézmény vezetõsége dönt, tette hozzá a fõtanfelügyelõ-helyettes.
Húsvét elsõ és másodnapja hivatalos munkaszüneti nap. A munkatörvénykönyv elõírása ugyan nem tesz különbséget ortodox és nem ortodox ünnep között, Kerekes Károly, a képviselõház munkaügyi szakbizottságának RMDSZ-es titkára azonban lapunk érdeklõdésére elmondta: mindenkire felekezeti hovatartozása szerint vonatkozik a törvény. A politikus hozzátette, ugyanígy értelmezik és alkalmazzák a törvényes elõírásokat a pünkösdi ünnep kapcsán is, miután a képviselõház kedden pünkösd elsõ és másodnapját is hivatalosan munkaszüneti nappá nyilvánította a munkatörvénykönyv módosításával.

Krónika

Ünnepi kamionstop Magyarországon

Nem közlekedhetnek Magyarország közútjain a 7,5 tonnát meghaladó össztömegû tehergépjármûvek szombaton 8 órától hétfõn 22 óráig. A  tiltás kiterjed a magyar vagy külföldi hatósági jelzéssel ellátott tehergépkocsikra, vontatókra, mezõgazdasági vontatókra és ezek pótkocsijaira is. A húsvét utáni hétvégeken a korlátozás szombaton 8 órától vasárnap 22 óráig tart majd. Az intézkedés célja, hogy a rendelet hatálya alá tartozó tehergépkocsik, elsõsorban nyári és hétvégi idõszakokban, valamint a munkaszüneti napokon az amúgy is zsúfolt közutakon a közúti balesetek száma csökkenjen a forgalom akadálymentesítésével.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés