
Lárvák egy beteg sebeiben, vérátömlesztés rossz vércsoportú vérrel – súlyos rendellenességekre derült fény az égési sérülteket ellátó bukaresti kórházban.
2016. július 14., 17:112016. július 14., 17:11
Az égési sérültek ellátására szakosodott bukaresti kórház bezárásának lehetőségét is fölvetette csütörtökön Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter, miután két napon belül két súlyos incidensre is fény derült az egészségügyi intézményben. Csütörtökön olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken egy beteg sebeiben lárvák tenyésznek. A felvételeket az egyik orvos készítette, és az ő kérésére kerültek nyilvánosságra egy blogon. Az is kiderült, hogy ugyanebben a kórházban korábban elhunyt egy nő, miután orvosi tévedés miatt rossz vércsoportú vért kapott.
Az incidensek miatt a közegészségügyi igazgatóság vizsgálatot indított a kórházban, a bukaresti ügyészség pedig nyomozást indított a gyanús haláleset kapcsán, így a rendőrség csütörtökön kiszállt a kórházba, és különböző dokumentumokat foglalt le. Az ombudsmani hivatal ugyancsak jelezte, hogy kivizsgálja az ügyeket.
Vlad Voiculescu miniszter csütörtökön közölte: a kórház régóta gondokkal küzd, a menedzsment nem működik megfelelően, és a személyzet létszáma is alacsony. Voiculescu sérelmezte, hogy semmit sem tanultak a tavalyi Colectiv-tragédia után. Közölte: eddig már három ízben is fölmerült benne annak a lehetősége, hogy bezárják a kórházat, és már a betegek átvételéről is egyeztetett más kórházak menedzsereivel, azonban végül arra a következtetésre jutott, hogy az intézményt nem lehet bezárni. Azt ugyanakkor elrendelte, hogy függesszék fel a transzfúziós központ működését. Elismerte, hogy az intézményben sem a személyzet, sem a betegek számára nem megfelelőek a körülmények. Mint kiderült, a kórházban nincs klímarendszer, a kórtermekben pedig legyek hemzsegnek.
A miniszter elismerte, hogy a kórházban jelenleg kritikus a helyzet. Arra a felvetésre, hogy mi történne egy hirtelen katasztrófa esetén kijelentette: külföldre vinnék a betegeket, mivel a szintén bukaresti Floreasca kórház égési osztályán kevés férőhely van. „Nincs több kapacitásunk az ellátásukra. A probléma súlyos, elfogadhatatlan, ami az országban történik” – hangsúlyozta a miniszter.Közölte, egyik legfőbb prioritásának a kórház elköltöztetését tekinti, emellett ellenőrzések, bírságok kiszabása és bizonyos beruházások lehetősége is fölmerült. A tárcavezető felrótta, hogy az utóbbi években senki sem tett semmit a kórházért, és ígéretet tett arra, hogy felelni fognak mindazok, akik a jelenlegi helyzetért okolhatók.
Hexi Pharma: eddig 70 millió lej a kár
Összesen 70 millió lejre rúg a Hexi Pharma nevű, fertőtlenítőszer-gyártó cég által okozott kár, miután 280 kórház avatkozott be a silány minőségű termékeket előállító cég elleni eljárásba panaszosként – jelentette be csütörtökön Augustin Lazăr legfőbb ügyész. Lazăr azt is elmondta, hogy elkészült a szakértői jelentés a Hexi Pharma egykori tulajdonosa, Dan Condrea május 22-i, halálos kimenetelű autóbalesetéről. Eszerint a gépjármű megfelelő műszaki állapotban volt a baleset idején. Ennek nyomán beigazolódhat az a gyanú, miszerint Condrea öngyilkos lett. Mint arról beszámoltunk, a Hexi Pharma termékeit érintő vizsgálatok hivatalos eredményei szerint a fertőtlenítőszereket akár tízszeresen is felhígíthatták. A szereket kivonták a forgalomból, a cégre pedig 40 000 lejes bírságot róttak ki. Mint kiderült, a cég megvesztegette a kórházakat, hogy az ő termékeit vásárolják meg.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!