Hirdetés

Lárvák a sebben, rossz vér – Horror egy bukaresti kórházban

Lárvák egy beteg sebeiben, vérátömlesztés rossz vércsoportú vérrel – súlyos rendellenességekre derült fény az égési sérülteket ellátó bukaresti kórházban.

Balogh Levente

2016. július 14., 17:112016. július 14., 17:11

Az égési sérültek ellátására szakosodott bukaresti kórház bezárásának lehetőségét is fölvetette csütörtökön Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter, miután két napon belül két súlyos incidensre is fény derült az egészségügyi intézményben. Csütörtökön olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken egy beteg sebeiben lárvák tenyésznek. A felvételeket az egyik orvos készítette, és az ő kérésére kerültek nyilvánosságra egy blogon. Az is kiderült, hogy ugyanebben a kórházban korábban elhunyt egy nő, miután orvosi tévedés miatt rossz vércsoportú vért kapott.

Az incidensek miatt a közegészségügyi igazgatóság vizsgálatot indított a kórházban, a bukaresti ügyészség pedig nyomozást indított a gyanús haláleset kapcsán, így a rendőrség csütörtökön kiszállt a kórházba, és különböző dokumentumokat foglalt le. Az ombudsmani hivatal ugyancsak jelezte, hogy kivizsgálja az ügyeket.

Vlad Voiculescu miniszter csütörtökön közölte: a kórház régóta gondokkal küzd, a menedzsment nem működik megfelelően, és a személyzet létszáma is alacsony. Voiculescu sérelmezte, hogy semmit sem tanultak a tavalyi Colectiv-tragédia után. Közölte: eddig már három ízben is fölmerült benne annak a lehetősége, hogy bezárják a kórházat, és már a betegek átvételéről is egyeztetett más kórházak menedzsereivel, azonban végül arra a következtetésre jutott, hogy az intézményt nem lehet bezárni. Azt ugyanakkor elrendelte, hogy függesszék fel a transzfúziós központ működését. Elismerte, hogy az intézményben sem a személyzet, sem a betegek számára nem megfelelőek a körülmények. Mint kiderült, a kórházban nincs klímarendszer, a kórtermekben pedig legyek hemzsegnek.

A miniszter elismerte, hogy a kórházban jelenleg kritikus a helyzet. Arra a felvetésre, hogy mi történne egy hirtelen katasztrófa esetén kijelentette: külföldre vinnék a betegeket, mivel a szintén bukaresti Floreasca kórház égési osztályán kevés férőhely van. „Nincs több kapacitásunk az ellátásukra. A probléma súlyos, elfogadhatatlan, ami az országban történik” – hangsúlyozta a miniszter.Közölte, egyik legfőbb prioritásának a kórház elköltöztetését tekinti, emellett ellenőrzések, bírságok kiszabása és bizonyos beruházások lehetősége is fölmerült. A tárcavezető felrótta, hogy az utóbbi években senki sem tett semmit a kórházért, és ígéretet tett arra, hogy felelni fognak mindazok, akik a jelenlegi helyzetért okolhatók. 

Hexi Pharma: eddig 70 millió lej a kár

Összesen 70 millió lejre rúg a Hexi Pharma nevű, fertőtlenítőszer-gyártó cég által okozott kár, miután 280 kórház avatkozott be a silány minőségű termékeket előállító cég elleni eljárásba panaszosként – jelentette be csütörtökön Augustin Lazăr legfőbb ügyész. Lazăr azt is elmondta, hogy elkészült a szakértői jelentés a Hexi Pharma egykori tulajdonosa, Dan Condrea május 22-i, halálos kimenetelű autóbalesetéről. Eszerint a gépjármű megfelelő műszaki állapotban volt a baleset idején. Ennek nyomán beigazolódhat az a gyanú, miszerint Condrea öngyilkos lett. Mint arról beszámoltunk, a Hexi Pharma termékeit érintő vizsgálatok hivatalos eredményei szerint a fertőtlenítőszereket akár tízszeresen is felhígíthatták. A szereket kivonták a forgalomból, a cégre pedig 40 000 lejes bírságot róttak ki. Mint kiderült, a cég megvesztegette a kórházakat, hogy az ő termékeit vásárolják meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés