2010. június 14., 13:562010. június 14., 13:56
A PNL vezetősége hétfői ülésén arról is döntött, hogy felkérik a Demokrata Liberális Párt (PDL): képviselőit, hogy csatlakozzanak hozzájuk és szavazzanak nemmel Tőkés László alelnökségére. Crin Antonescu pártelnök szerint – aki a hétvégén nacionalista támadást intézett Tőkés ellen – noha az EP néppárti frakciójában ülnek, a PDL-képviselők „mindenekelőtt románok”, most pedig szavazatukkal a nemzeti méltóságukat fejezhetik ki.
Mircea Ionescu Quintus, a PNL tiszteletbeli elnöke azt mondta: az utóbbi 18 évben Tőkés a román állam ellenfeleként viselkedett, holott „ő román állampolgár, és bárhol országunk és lakóinak érdekeit kell képviselnie”.
Din Zamfirescu, a PNL vezetőségi tagja úgy fogalmazott: nem érti, hogy „barátja”, Orbán Viktor milyen jogon jelöl román állampolgárt egy EP-tisztségbe, ami „egyfajta lépés Románia szuverenitása ellen”.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).