
Mihai Tudose
Fotó: Gov.ro
Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolja miniszterelnöknek Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Klaus Johannis államfővel hétfőn délután tartandó konzultáción. A PSD országos végrehajtó bizottsága áldását adta a jelölésre.
2017. június 26., 13:352017. június 26., 13:35
2017. június 26., 16:042017. június 26., 16:04
Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter az alakulat vezetőségének ülése után elmondta, hogy hat nevet tartalmazott a PSD potenciális miniszterelnök-jelöltjeinek listája, ám öten visszautasították a felkérést.
Vasilescu közölte még, hogy Tudosénak be kell bizonyítania, miszerint „nem cselekszik kettős vezérlés alapján". A politikus és a belföldi titkosszolgálat viszonyát firtató újságírói kérdésre a munkaügyi miniszter úgy nyilatkozott: Mihai Tudose kapcsán fennál ennek a gyanúja, ám szerinte a politikus „valamennyi esetben bebizonyította, hogy kizárólag a PSD irányítja". Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik koalíciós párt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke közölte, alakulata támogatja Tudose miniszterelnök-jelölését.
A PSD vezetőségi ülését megelőzően Liviu Dragnea elmondta, az elmúlt 48 órában nem beszélt ugyan Klaus Johannisszal, de bízik benne, hogy pártja javaslata elfogadásra talál az államfőnél. A pártelnök kijelentette: „korrekt hozzáállásként” értékeli, hogy Johannis nem avatkozott be a kormányfőjelölt nevesítésébe. „Azt hiszem, ő is stabilitást akar, akárcsak mi” – nyilatkozta újságíróknak a PSD elnöke.
Az ötvenéves, jogász végzettségű szociáldemokrata politikus a Sorin Grindeanu leváltott miniszterelnök által februárban végrehajtott három minisztercsere keretében került a gazdasági tárca élére. A parlamenti képviselői mandátummal rendelkező, a PSD alelnöki tisztségét is betöltő Tudose a Victor Ponta vezette kabinetben már irányította a gazdasági minisztériumot.
A jelek szerint a PSD vezetői nem vették figyelembe – vagy nem tartották jelentős hátránynak –, hogy
Két évvel ezelőtt a politikust azzal gyanúsították meg, hogy plagizálta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által működtetett bukaresti Mihai Viteazul Hírszerző Akadémián írt doktori dolgozatát. Tudose doktori dolgozatának irányítója nem volt más, mint Gabriel Oprea volt belügyminiszter, akiről azóta bebizonyosodott, hogy maga is plagizált. Bár Mihai Tudose tagadta, hogy másolta volna a dolgozatát, tavaly önként lemondott doktori címéről.
Mihai Tudose doktori dolgozatát vizsgálva egyébként a Román Oknyomozó Újságírás Központja (CRJI) arra a következtetésre jutott, hogy Mihai Tudose szöveg mintegy harmadát másolta más szerzőktől, ám a forrást nem tüntette fel.
Sőt a politikus mintegy ötven oldalt vett át a doktori fokozatát a SRI-akadémián 2009-ben megszerző Radu Andriciuc rendőr-főfelügyelő dolgozatából úgy, hogy utóbbi szerint pénzt kapott Tudosétól.
2008 volt, anyagi gondjaim voltak, emlékeznek, miként jártak a közalkalmazottak, a fiam pedig épp akkor érettségizett. Néhány ezer euróról volt szó” – nyilatkozta két évvel ezelőtt újságíróknak a felügyelő.
Mihai Tudose annak idején a CRJI újságíróinak azt állította: dolgozata megírásakor „más idők jártak”. Mindazonáltal elismerte, hogy Andriciuc munkájából és más, az interneten talált szövegekből merített, de szerinte nem többek két-három oldalnál, és azokat sem vette át szó szerint.
„Megkaptam a szerzők írásos beleegyezését. Meglehet, hogy kissé hanyag voltam, de olyan, mint mondjuk egy mértandolgozat megírása esetén:
– fogalmazott akkoriban a szociáldemokrata politikus.
Liviu Dragnea PSD-elnök az államfő által összehívott konzultáció előtt elmondta: jó megoldásnak tartja Tudose jelölését, évek óta ismeri a politikust, akivel a kormányban és a pártban egyaránt sokat dolgozott együtt. A plágiumvádakra reagálva Dragnea emlékeztetett, hogy Mihai Tudose kérvényezte doktorija visszavonását, amelyet a pártelnök szerint a miniszter nem a nagyobb fizetés reményében szerzett meg. „Nem vagyok a doktorátusok szakértője, ám ha jól emlékszem, Victor Pontát is plágiummal vádolták, mégis jó miniszterelnök volt" – jelentette ki Liviu Dragnea.

Több bukaresti hírtelevízió egybehangzó értesülései szerint Mihai Tudose gazdasági minisztert fogja javasolni miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt (PSD). Az alakulat főtitkára szerint a tárcavezető csak egyike a nyolc jelöltnek.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!