
Első fokon három év szabadságvesztésre ítélték Romániában a Hexi Pharma vállalat vezérigazgatóját, aki ellen kórházi fertőtlenítőszerek hamisítása miatt indult jogi eljárás.
2019. január 30., 16:062019. január 30., 16:06
2019. január 30., 17:522019. január 30., 17:52
A bukaresti törvényszék ítélete szerint Flori Dinu vezérigazgatót háromévi, Mihai Leva termelési vezetőt pedig 3 év és 8 hónap szabadságvesztésre ítélték. Emellett
Az ítélet nem jogerős, az érintettek fellebbezést nyújthatnak be. A Hexi Pharma ellen 2017 márciusában emeltek vádat. Az ügyészek 340 rendbeli csalással, 61 rendbeli közokirat-hamisítással és a betegségek elleni küzdelem meghiúsításában való közreműködéssel vádolták a céget és annak vezetőit.
2016 májusában a botrány miatt lemondott Patriciu Achimaș-Cadariu egészségügyi miniszter. A Hexi Pharma a román fertőtlenítőszerek piacának mintegy 20 százalékát uralta, amikor nyilvánosságra került a csalás.
Romániában a kórházi fertőzések a bukaresti Colectiv szórakozóhelyen kitört 2015-ös tűzvész nyomán kerültek a közérdeklődés homlokterébe. A tragédiának 65 halálos áldozata volt, többségük bukaresti kórházakban vesztette életét. A román média feltételezése szerint ehhez nagymértékben hozzájárultak az ott kapott fertőzések.
Tettét azelőtt követte el, mielőtt az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte volna. A román média feltételezése szerint a Hexi Pharma a román belföldi hírszerzés támogatását is élvezte, ezért válhatott rövid időn belül sikeres vállalkozássá.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!