Hozzátette, az eljárás megkönnyítése érdekében a CNSAS-tól a bíróság elé kerülő dokumentumok titkosságát feloldják, így a bíráknak nem kell külön, a minősített dokumentumokba való betekintést lehetővé tévő engedélyt beszerezniük.
A találkozó során több civil szervezet, köztük a Sajtófigyelő Ügynökség is amellett foglalt állást, hogy a CNSAS megállapításait már a dossziék bíróságra való továbbítását megelőzően hozzák nyilvánosságra. Ennek szükségességét a nagyobb átláthatósággal indokolták. A megbeszéléseken szóba került az is, területileg mely bíróságok lehetnek illetékesek annak megállapításában, hogy a vizsgált személyek együttműködtek-e a kommunista rendszer titkosrendőrségével, vagy sem.
A felek végül abban állapodtak meg, hogy első fokon a Bukaresti Törvényszék dönt a kérdésben, fellebbezni pedig a Bukaresti Táblabíróságnál lehet majd. Azért döntöttek Bukarest mellett, mivel a CNSAS itt működik.
A tanácskozáson részt vevő Marius Oprea miniszterelnöki tanácsos közölte, az új jogszabályt nem feltétlenül sürgősségi kormányrendelet formájában kívánják elfogadni, előfordulhat, hogy egyszerű törvénytervezet formájában terjesztik a parlament elé. Közölte, a tervezet hétfőre készül el.
Mint arról beszámoltunk, az átvilágítótestület működését szabályozó törvény módosítása azért vált szükségessé, mert az alkotmánybíróság – arra hivatkozva, hogy az egyszerre biztosít nyomozati és ítélethozatali hatáskört a CNSAS számára – az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette az 1999-ben elfogadott jogszabályt.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.