Hirdetés

Hétfőn kezdődik a romániai egészségügyi dolgozók sztrájkja

Általános sztrájkot tartanak hétfő reggel 7 órától a Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai, a kezdeményezéshez az ország valamennyi kórháza csatlakozik.

Krónika

2016. október 28., 20:302016. október 28., 20:30

2016. október 28., 22:392016. október 28., 22:39

Marius Sepi, a szövetség első alelnöke az Agerpres hírügynökségnek pénteken elmondta, azután döntöttek a munkabeszüntetés mellett, miután az érdekvédelmi vezetőknek nem sikerült közös nevezőre jutniuk az illetékes hatóságokkal az egységes bértörvényt illetően.

Az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas egy hónappal ezelőtt kezdte el tiltakozó megmozdulásainak sorozatát A Sanitas keddje elnevezésű figyelemfelkeltő akcióval, amelynek keretében előbb a munkaügyi, aztán a pénzügyminisztérium, majd az egészségügyi minisztérium és a parlament épülete előtt álltak sztrájkőrséget. Október 12-én japán sztrájkot tartottak az érdekvédelmi szervezet tagjai.

Elégedetlenségük fő oka, hogy az egészségügyi rendszerben dolgozó adminisztratív személyzet nem részesült a 20-as, valamint a 43-as számú sürgősségi kormányrendelet által előírt béremelésből, és azt javasolják, hogy módosítsák a jogszabályokat ezek parlamenti vitáján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés