
2010. július 27., 09:122010. július 27., 09:12
A légikatasztrófa mindössze három héttel azt követően történt, hogy a Konstanca megyei Tuzla légi támaszponton július 5-én a földbe csapódott egy ejtőernyős ugrásra készülő katonákat szállító AN típusú kisrepülőgép, az akkori balesetben tizenkét román katona – a légierő négy, valamint a haditengerészet nyolc alkalmazottja – vesztette életét.
A bukaresti védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a tegnap bajba jutott, CH 53 típusú izraeli helikopter a Blue Sky 2010 elnevezésű román–izraeli közös légigyakorlaton vett részt. A tárca közölte, hogy a hadgyakorlat felügyeletét ellátó légiirányító központ 15 óra 20 perckor vesztette el a rádiókapcsolatot a géppel. A történtek után azonnal megkezdődött a helikopter felkutatását célzó felderítőakció, amelynek során a román légierő egyik mentőhelikopterét és az izraeli légierő két légi járművét vetették be. A kutatóalakulatok mintegy két és fél óra elteltével, 17 óra 45 perckor, a levegőből fedezték fel a szerencsétlenül járt helikopter roncsait a Bucsecs-hegység lábánál fekvő Brassó megyei Fundáta település közelében. A történtek nyomán Gabriel Oprea védelmi miniszter különleges vizsgálóbizottság létrehozását rendelte el, egyúttal tájékoztatta az ügyben a főügyészséget is.
A hatóságok nagy erőkkel indultak a CH 53 típusú izraeli helikopter lezuhanásának helyszínére, a katonai alakulatokat pedig Brassó és Dâmboviţa megyei hegyimentők és csendőrök is segítik. A szerencsétlenséget kiváltó okok egyelőre ismeretlenek, ugyanakkor lapzártánkkor a mentőalakulatoknak sikerült megtalálniuk a roncsokat, ahonnan kiemeltek négy holttestet. Marius Bălan, a Dâmboviţa megyei, elsősorban hegyvidéki bevetésekre szakosodott csendőrség parancsnoka elmondta, nagyban megnehezíti a mentőakciót, hogy a környék rendkívül nehezen megközelíthető a meredek sziklafalak és szakadékok miatt. A Buzău megyei boboci légikikötőben július 18. és 29. között zajló román–izraeli légigyakorlat során különben nem ez az első incidens: a múlt héten egy ugyancsak CH 53 típusú izraeli helikopter műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a Dâmboviţa megyei Priboiu településen, akkor senki sem sérült meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).