Hirdetés

Helyi adók: sürgősségi kormányrendelettel szeretne csökkenteni az RMDSZ

helyi adók

Az RMDSZ a helyi adók csökkentésére vonatkozó tervvel állt elő

Fotó: Orbán Orsolya

A helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezi az RMDSZ – közölte kedden Facebook-oldalán a szövetség.

Krónika

2026. február 03., 15:392026. február 03., 15:39

„Az emberek dühe és csalódottsága jogos. Az elmúlt hetekben minden alkalmat megragadtunk, hogy meghallgassuk a panaszokat. Ott voltunk a tiltakozásokon, fogadóórákat tartottunk, és minden erőnkkel segíteni akarunk.

Idézet
Ezért az RMDSZ ma hivatalosan kezdeményezi a kormányfőnél, hogy az önkormányzatok a törvényben meghatározott helyi adószintek között a költségvetésük elfogadásáig csökkenthessék az adókat, és vezessék vissza a kedvezményeket,

kiemelten a fogyatékkal élő személyek és a leginkább kiszolgáltatott családok számára. Ezt a kormány sürgősségi kormányrendelettel meg tudja tenni” – olvasható a bejegyzésben.

Hirdetés

Amely szerint mellett az RMDSZ azt is kezdeményezte, hogy év közben a kisnyugdíjasok célzott támogatást kapjanak, a nehéz időszakra való tekintettel.

„Értjük, mit kérnek tőlünk az emberek, a családok és a vállalkozások: kiszámíthatóságot és méltányosságot. Mi ezt tekintjük feladatunknak a kormányban és az önkormányzatokban is” – áll a bejegyzésben.

Amint arról beszámoltunk, nem sokkal ezt megelőzően a csíkszeredai városvezetés jelezte: petícióval fordul Ilie Bolojan miniszterelnökhöz annak érdekében, hogy utólag lehessen csökkenteni a helyi adókat és illetékeket, illetve a fogyatékkal élőknek lehessen kedvezményeket biztosítani. A székelyföldi város képviselő-testületének rendkívüli, Zoomon megtartott helyi tanácsülését azt követően hívták össze, hogy

megérkezett a pénzügyminisztériumtól a hivatalos válaszlevél, amely pontosítja az esetleges adócsökkentések lehetőségeit, és leszögezi, hogy álláspontjuk szerint ilyesmire nincs mód a törvény szerint.

Mint ismeretes, Székelyföld számos városában – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen is –, romániai szinten úttörő módon utcára vonultak az emberek az elmúlt időszakban: a helyi adók drasztikus megemelése ellen tüntettek. A demonstrációkon többek között az RMDSZ-t is magában foglaló bukaresti kormány, illetve a helyi vezetők lemondását is követelték.

korábban írtuk

Mivel a pénzügyi tárca szerint adócsökkentésről szó sem lehet, petícióban fordulnak Bolojanhoz a csíkszeredaiak
Mivel a pénzügyi tárca szerint adócsökkentésről szó sem lehet, petícióban fordulnak Bolojanhoz a csíkszeredaiak

Petícióval fordul a csíkszeredai városvezetés Ilie Bolojanhoz annak érdekében, hogy utólag lehessen csökkenteni a helyi adókat és illetékeket, illetve a fogyatékkal élőknek lehessen kedvezményeket biztosítani – erről döntött kedden a város tanácsa.

korábban írtuk

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés