
Eduard Hellvig
Fotó: Sri.ro
A rendszerváltás után 27 évvel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) átadta a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) az egykori kommunista titkosszolgálat összes olyan munkatársára vonatkozó iratokat, akik kapcsán jogerős bírósági ítélet állapította meg, hogy együttműködtek a Szekuritátéval – jelentette ki csütörtökön Eduard Hellvig, a SRI igazgatója.
2017. október 05., 16:272017. október 05., 16:27
2017. október 05., 16:272017. október 05., 16:27
Hellvig a temesvári Nyugati Egyetemen a globális biztonság témájában meghirdetett mesterképzés elindítása alkalmából elmondott beszédében
Közölte, olyan dokumentumokat bocsátottak a CNSAS rendelkezésére, amelyek remélhetőleg az ellentmondásos múlt számos eseményére fényt derítenek majd. Hozzátette, a közeljövőben átvizsgálják a még birtokukban levő dokumentumokat, és azokat, amelyek esetében erre a törvény lehetőséget biztosít, szintén átadják a CNSAS-nak.
Hellvig ugyanakkor csütörtökön kijelentette:
„A SRI fölötti civil ellenőrzést a parlament illetékes szakbizottsága gyakorolja, én pedig igazgatóként mindig teljesen nyitott voltam a valós és állandó kontrollra. Ugyanakkor azt várom, hogy ez az ellenőrzés ne váljon politikai vagy médiacélokat szolgáló eszközzé” – mutatott rá az igazgató.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!