Hirdetés

Hangzatos kormányígéretek a kisebbségeknek

A Sorin Grindeanu vezette, szerdán beiktatott PSD-ALDE-kormány programja számos egyéb terület mellett a kisebbségek helyzetére is kitér.

Balogh Levente

2017. január 08., 15:532017. január 08., 15:53

2017. január 08., 19:032017. január 08., 19:03

A mintegy 170 oldalas program két oldalban foglalkozik azzal, milyen intézkedéseket tervez a kabinet a kisebbségi jogok terén. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke korábban a Krónikának elmondta: ezt jórészt az RMDSZ programjából emelték át, többek között ezért is támogatják a kormányt.

A dokumentum kisebbségekkel foglalkozó fejezetében a kormány vállalja, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy szavatolják a kisebbségekhez tartozó polgárok jogát nemzeti önazonossága megőrzéséhez és fejlesztéséhez, hogy Románia alkotmánya, az EU-csatlakozás során vállalt kötelezettségek és a vonatkozó nemzetközi egyezmények szellemében teljes mértékben megnyilvánulhassanak a közéletben, a közigazgatásban, az oktatásban és a kultúrában, szabadon gyakorolhassák vallásukat, illetve használhassák anyanyelvüket.

A program szerint elő kívánják mozdítani a közös erőfeszítéseket és a párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel a törvényhozási folyamat javítása és a nemzeti önazonosság megélése érdekében.
A kisebbségekkel kapcsolatos politika célja a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi indentitás megőrzése. Küzdeni kívánnak a diszkrimináció ellen és toleranciát hirdetnek, valamint a sokszínűség értékeit népszerűsítik. Bátorítják a nemzetiségek közötti párbeszédet, és törekszenek a szélsőségesség, sovinizmus és antiszemitizmus minden formájának megszüntetésére, emellett a roma közösség helyzetének javítását is célul tűzik ki.

A kabinet vállalja, hogy támogatja a Romániában élő nemzeti kisebbségek státusát rögzítő kerettörvény elfogadását, valamint az ebben a törvényben rögzített intézmények létrehozását.
A kisebbségek anyanyelvén zajló oktatás témájában a kormány a parlamentben jelen levő kisebbségekkel való konzultációt követően az oktatási törvényhez kapcsolódó jogszabályt fogad el.
A kormány a kisebbségek nyelvi identitása, hagyományai és kultúrája megőrzése érdekében támogatja a kisebbségek kulturális intézményeit, ingó és ingatlan kulturális örökségének megőrzését, és felgyorsítja a kisebbségi egyházak és közösségek ingatlanainak visszaszolgáltatását.

Mindezek érdekében kormányzati intézkedéseket tesznek, így törvényeket is hoznak a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának gyakorlatba ültetése érdekében, a kormány pedig támogatja a kisebbségek státusáról szóló törvény elfogadását. A kormány emellett anyagilag is támogatja a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet, és biztosítja a vallási örökség megőrzéséhez és fejlesztéséhez szükséges feltételeket.

A kisebbségvédelem az ország EU-csatlakozása során tett vállalások szellemében abban is megnyilvánul, hogy alkalmazzák az oktatási törvény kisebbségi anyanyelvi oktatása vonatkozó cikkelyeit, megerősítik a kisebbségek törvényhozói és végrehajtói struktúrákban való jelenlétének intézményes keretét országos és helyi szinten, egy esetleges közigazgatási átszervezés során pedig figyelembe veszik a különböző régiók hagyományait, nyelvét és kultúráját. Emellett biztosítják a kisebbségek számára az anyanyelvi rádió- és televízióműsorokat. Fontos kitétel, hogy szabályozni kívánják a helyi közösségek jelképhasználatát is. 

Tárgyalnának a Gozsdu-vagyonról

A kormányprogram az ország külügyi stratégiájában szomszédságpolitika kapcsán külön foglalkozik Magyarországgal, a magyar-román viszonnyal is. Eszerint ismét ki akarják emelni a kétoldalú kapcsolatok fontosságát az 1996-os alapszerződés és a 2002-ben aláírt stratégiai partnerségi megállapodásban foglaltak, valamint a jószomszédság szabályainak szellemében. Fejleszteni kívánják a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, véglegesítenék a kisebbségi vegyes bizottság egyezményének szövegét, és ismét összehívnák a bizottság ülését. A cél a Magyarországon élő románok identitásának megőrzése.
Emellett a budapesti Gozsdu-vagyon helyzetét érintő megoldások megtalálása érdekében is konzultációkat kezdeményeznének. Mint arról beszámoltunk, teodor Melescanu külügyminiszter a parlamenti bizottsági meghallgatás során „erkölcsi kötelességnek\" nevezte a magyar-román viszony javítását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés