
Elhárította az illetékességet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a 13-as számú, a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást módosító kormányrendelettel kapcsolatos ügyben, és a legfőbb ügyészség hatáskörébe utalja a nyomozás folytatását.
2017. február 27., 12:042017. február 27., 12:04
2017. február 27., 12:582017. február 27., 12:58
A vádhatóság szerint a vizsgálatok nem igazolták korrupciós bűncselekmények gyanúját, ezért a DNA lezárja az ügyet. Felmerült azonban más jellegű bűncselekmények elkövetésének gyanúja, amelyek kivizsgálása a legfőbb ügyészség illetékességébe tartozik.
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény értelmében a DNA ügyészei elrendelték az általuk indított nyomozás lezárását, mivel a vizsgálat nem igazolta a gyanút, miszerint egy párt vezető tisztségviselői befolyásukat és tekintélyüket latba vetve fogadtatták el január 31-én este a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv módosításáról szóló 13-as számú sürgősségi kormányrendeletet, hogy illetéktelen haszonra tegyenek szert bűnvádi eljárás alatt álló vagy elítélt személyek érdekeinek pártolásával. A közlemény megállapítja, hogy a tanúk kihallgatása és a lefoglalt dokumentumok áttanulmányozása nyomán nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek korrupciós bűncselekmények gyanújára utalnának.
A vádhatóság ugyanakkor közli, hogy a bűnügyi nyomozás alatt felmerült más bűncselekmények gyanúja, például bűnpártolás, a kormány vagy egy minisztérium tevékenységével kapcsolatos adatok rosszhiszemű közlése a parlamenttel vagy az államfővel az államérdeket sértő tettek leplezése érdekében, okiratok és bizonyítékok elrejtése vagy megsemmisítése, hamis okirat kiállítása.
Mivel ezeknek a feltételezett bűncseleményeknek a kivizsgálása nem tartozik a DNA hatáskörébe, a nyomozó hatóság elrendeli az ügy szétválasztását és a legfőbb ügyészség hatáskörébe való utalását – mutat rá a közlemény.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!