Hallgatólagosan elfogadta a bukaresti szenátus azt a törvénytervezetet, amely egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná a román nemzeti és hatósági jelképek nyilvános megsértését.
2016. április 19., 11:072016. április 19., 11:07
2016. április 19., 11:342016. április 19., 11:34
A News.ro hírügynökség keddi tájékoztatása szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) 36 képviselője által tavaly előterjesztett javaslatot március 16-án megvitatta a felsőház, ám nem bocsátották szavazásra. Mivel a jogszabálytervezet elfogadásának határideje április 12-én lejárt, ám nem szavaztak róla, a szenátus hallgatólagosan elfogadta a dokumentumot. Döntéshozó kamara viszont a képviselőház.
A törvénytervezet a büntető törvénykönyv ama cikkelyének visszaállítását kezdeményezi, amely a nemzeti jelképek nyilvános megsértését büntetné egytől három évig terjedő börtönbüntetéssel. A módosító javaslat nemcsak a Románia címerével, zászlajával, himnuszával szemben tanúsított megvetést büntetné, hanem azokat is fél évtől két évig terjedő börtönnel sújtaná, akik a hatósági jelvényekkel szemben tiszteletlenül viselkednek.
A törvényalkotók szerint ezeknek a bűncselekményeknek a Btk.-ba történő visszaemelése a román állam joghatóságát hivatott védeni. Tételesen felsorolják ugyanakkor, hogy az alkotmány alapján a román államot a nemzeti lobogó, Románia nemzeti ünnepe, az ország címere és pecsétje képviseli európai és nemzetközi szinten.
A PSD és UNPR törvényhozói szerint az követ el ilyen bűncselekményt, aki szóban, nyilvános beszédek és szlogenek, sértő, támadó tartalmú írások, rajzok formájában, obszcén gesztusok, „becsmérlő arckifejezések\" révén, vagy rongálás útján szidalmazza az állami szimbólumokat. Továbbá a Btk.-t módosító indítvány értelmében az is a nemzeti jelképek iránti tiszteletlenségnek számít, ha nem tűzik ki Románia zászlaját olyankor, amikor ezt a törvény előírja.
Mint arról beszámoltunk, ugyancsak börtönbüntetéssel sújtaná a román nemzet vagy állam nyilvános gyalázását az a törvénytervezet is, amelyet több mint hatvan, többségében szociáldemokrata honatya terjesztett márciusban a szenátus elé. Ez a kezdeményezés a törvényhozás „csődjének\" igazolásaképpen említi, hogy egyes „más etnikumú\" állampolgárok (nyilvánvalóan a magyarokra gondolnak – szerk. megj.) gyásznapnak tekintik Románia nemzeti ünnepét, szakadárokat dicsőítenek, az ország „szívéből\" pedig elüldözik a még ott élő románokat.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!