
Fotó: Facebook/Calin Popescu Tariceanu
Egészségbiztonsági okokból csak 2021 márciusában kellene megtartani a parlamenti választásokat Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke szerint.
2020. szeptember 30., 13:052020. szeptember 30., 13:05
Tăriceanu szerdai Facebook-bejegyzésében arról értekezett, hogy miután az alkotmánybíróság kedden úgy döntött, a parlamentnek kell kitűznie a választások időpontját, a törvényhozásnak ezt haladéktalanul meg kell tennie.
– idézi a Facebook-posztot az Agerpres hírügynökség. Az ALDE elnöke azzal érvelt a javaslat mellett, hogy addig lecseng a koronavírus-járvány második hulláma és az influenzajárvány is.

Nem sérti a román alaptörvényt az a törvénytervezet, amelynek értelmében a törvényhozás határozná meg a parlamenti választások időpontját – állapította meg többszöri halasztás után kedden a bukaresti alkotmánybíróság.
Hozzátette: ráadásul így a vasárnapi helyhatósági választásokon megválasztott új önkormányzati vezetőknek nem kellene máris újabb választásokra koncentrálniuk, és lenne idejük felkészülni a télre, a kormánynak pedig lenne ideje tárgyalni a szavazókörzetek biztonságos kialakításáról azokban az országokban, amelyekben sok román állampolgár él.
– jegyezte meg az ALDE vezetője.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
szóljon hozzá!