Ha nem jár sikerrel a mozgósítás, hamarosan mindenkit beoltanak Romániában, akinek szándékában áll kérni a vakcinát

A romániai hatóságok többek között autós oltópontok kialakításával próbálják felpörgetni az oltási kampányt •  Fotó: Jakab Mónika

A romániai hatóságok többek között autós oltópontok kialakításával próbálják felpörgetni az oltási kampányt

Fotó: Jakab Mónika

A térség országaihoz viszonyítva Romániában nőtt a legkevésbé azoknak az aránya, akik szeretnék megkapni a koronavírus elleni oltást a Globsec heti jelentése szerint.

Krónika

2021. április 30., 11:432021. április 30., 11:43

Mint a most nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, 2021 márciusában a romániai lakosság 46 százaléka szeretné felvenni a vakcinát – tavaly októberben ez az arány 45 százalék volt.

Magyarországon a megkérdezettek szintén 45 százaléka mondta azt a tavaly ősszel, hogy kérné az oltást, amint az lehetővé válik, mára azonban ez az arány 72 százalékra nőtt.

Látványos a növekedés Bulgáriában is, ahol az októberi 23 százalék után márciusban már 38 százalék válaszolta azt, hogy beoltatja magát, tény viszont, hogy ez még így is igen alacsony átoltottságot eredményezhet.

korábban írtuk

Cîțu: június elseje után nyitunk, addig csak kísérletezni lehet
Cîțu: június elseje után nyitunk, addig csak kísérletezni lehet

Az oltáskampány sikerének függvényében június elsejétől tervezi a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások fokozatos feloldását a román kormány, addig csak alkalmi jelleggel, vagy kísérleti események szintjén tekintenek el a szabályok betartásától.

A G4media.ro hírportálnak a jelentést ismertető cikke is aláhúzza, a friss statisztikai adatok azt mutatják, hogy a romániai hatóságoknak nem sikerült meggyőzniük a lakosságot az oltás szükségességéről, és

ha semmi nem változik, akkor lassan eljutunk oda, hogy mindenki megkapja a Covid-19 elleni oltást, aki ezt szeretné, és hiába áll majd a rendelkezésre elegendő mennyiségű vakcina, nem lesz, akit beoltani. 

Mint ismeretes, a bukaresti hatóságok célként tűzték ki, hogy a 19 milliós lakosságból 5 millió polgár május végéig megkapja az oltást. Április végéig valamivel több mint 3,2 millió személy kapta meg legalább az első oltást.

korábban írtuk

Átlépte az ötmilliót a beadott oltások száma Romániában
Átlépte az ötmilliót a beadott oltások száma Romániában

Ötmillió dózis koronavírus elleni oltást adtak már be Romániában a RO Vaccinare platform Facebook-oldalán közzétett kedd esti bejegyzés szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben