
Fotó: 123RF
Már harmadik hete gyorsan terjednek a légúti fertőzések Romániában, és a diagnosztizált influenzás esetek aránya eléri a 10 százalékot – jelentette ki kedden Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki egyúttal új lázcsillapító és gyulladásgátló gyógyszerek listájának a közzétételét ígéri olyan körülmények között, hogy például Tamiflut már december második fele óta nem találni a patikákban.
2023. január 03., 12:192023. január 03., 12:19
A tárcavezetőt a Prima News műsorában faggatták a légúti megbetegedésekről, illetve az azok kezeléséhez szükséges gyógyszerekről. Arra a kérdésre, hogy ha ennyire sokan betegszenek meg, beszélhetünk-e járványhelyzetről, Rafila emlékeztetett, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ meghatározása szerint háromhétnyi növekedés után lehet járványról beszélni, így majd a hét végén, legkésőbb hétfőn derül ki, hogy mi a helyzet, addig is vizsgálják a Románia különböző vidékeiről beérkező helyzetjelentéseket.

Az enyhe időjárás kedvez a vírusok terjedésének, egyre több gyerek kerül kórházba légúti fertőzés miatt.
ebben a hónapban plusz adagokat fognak biztosítani ibuprofen és paracetamol tartalmú lázcsillapító és gyulladáscsökkentő orvosságokból, még a keddi nap folyamán egy új listát tesznek közzé ezen termékekről, amelyek – elmondása szerint – gyermekek és felnőttek esetében is használhatóak.
Ami pedig a patikák polcairól már december második fele óta hiányzó Tamiflut illeti, aláhúzta, ennek a hatóanyaga az oszeltamivir, ami nem csak az említett gyógyszerben található meg – ezek listáját is nyilvánosságra fogják bocsátani. Rafila elmondása szerint
Jelezte egyúttal, kidolgozott egy miniszteri rendeletet is, amely hat hónapra betiltja a hasonló gyógyszerek exportját, erre azonban még az európai uniós illetékesek jóváhagyására is szükség van.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kedden kijelentette, a tárca vizsgálja annak lehetőségét, hogy ideiglenesen korlátozzák bizonyos gyógyszerek, köztük a gyermekeknek szánt antibiotikumok és az onkológiai készítmények exportját.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!