2008. március 21., 00:002008. március 21., 00:00
A miniszter utasként ült az autóban, amelyet sofőrje vezetett. A helyszínre érkező mentő a bukaresti Grigore Alexandrescu Gyermekkórházba szállította a sérült lányt, ahol kisebb incidensre került sor a helyszínre érkező újságírók és az intézmény biztonsági őrei között. Az újságírók állítása szerint a biztonságiak erőszakosan léptek fel néhány kollégájukkal szemben, akik megpróbáltak a kerítésen keresztül bejutni a kórház területére, hogy a lány állapotáról szerezzenek információkat. Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter csütörtökön nyilvánosan felszólította az intézet vezetőségét, hogy kezdjen vizsgálatot az ügyben. A tárcavezető szerint tisztázni kell, hogy pontosan mi is történt, és a vizsgálat eredményétől függően a minisztérium megteszi a szükséges lépéseket. Viorela Niţescu, a kórház igazgatója csütörtökön azt nyilatkozta: vizsgálatot indítanak, viszont létezik egy belső szabályzat, amely kimondja, hogy a munkájukat végző újságírók csak a kórház vezetőségének engedélyével léphetnek be az intézménybe.
A baleset a rendőrség közlése szerint a jármű sofőrjének hibájából történt, aki a tömegközlekedési eszközök számára fenntartott sávot használta, ráadásul túl nagy sebességgel közlekedett. A sérült lány egyébként még csütörtökön elhagyta a kórházat.
Három hónapon belül ez a második közúti baleset, amelyben kormánytag is érintett. Mint ismeretes, tavaly decemberben Ludovic Orban szállításügyi miniszter saját gépkocsijával okozott hasonló közúti balesetet, amelyben szintén egy serdülőkorú lány sérült meg könnyebben.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).